Pados Gábor: Nem találtam még jobb befektetést, mint a képzőművészet

Pados Gábor: Nem találtam még jobb befektetést, mint a képzőművészet

2021. március 29. 05:54

"1987-es az első vásárlásom, akkor 21 éves voltam. Most 55 vagyok, és végigüzleteltem ezt a 34 évet. Ha azt kérdezed, hogy találtam-e jobb üzleti befektetést, mint a képzőművészet, akkor a válaszom egyértelmű nem. Pedig sok mindennel foglalkoztam" - árulta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Pados Gábor. Az acb Galéria tulajdonosával a hazai képzőművészeti életről; a nemzetközi szinten is elismert galériák üzleti szemléletmódjáról; a kortárs művek befektetési célú gyűjtéséről; illetve arról is beszélgettünk, van-e helye az MNB-nek a hazai művészeti piacon.

Pénzcentrum: Téged a hazai művészeti életre legnagyobb befolyással lévő személyek között tartanak számon. Mit gondolsz erről, van értelme az ilyen ranglistáknak?

Pados Gábor: Annyi értelme van, mint egy szépségversenynek. Ott is van egy zsűri, aki eldönti, hogy szubjektíven neki ki tetszik a legjobban. Ebben az esetben egy huszonöt tagú zsűri dönt a listára kerülő nevekről, de ezzel együtt sem tekinthető objektívnek. Kicsit olyan ez, mint a Michelin-csillag : ha elvesznek tőled egy csillagot, az fáj. Mindazonáltal én nem fektetek erre túl nagy hangsúlyt, de bevallom, nem is rossz érzés, hogy masszívan ott van a nevem az első tízben. Ilyen ez a világ. Nem tartom ezt kiemelten fontosnak, persze ha nem szerepelnék ezen a listán, az azért nem lenne kellemes.

Írószerekkel foglalkozó üzletemberből lettél galériás és műtárgy-kereskedő. Üzleti szempontból látsz párhuzamot, vagy ég és föld a két világ?

Olyan szinten látok ebben kapcsolatot, hogy egy kortárs galéria egy kereskedelmi vállalkozás, bár ezt sokan nem merik kimondani. Abból próbálja fenntartani magát, hogy elad műtárgyakat. Egy papír-írószerrel foglalkozó kereskedelmi vállalkozás meg papír-írószert ad el. A magyar piacon kevés kortársgaléria-tulajdonos jött kereskedelmi háttérrel, én élvezem ennek az előnyeit. Olyan szempontból viszont teljesen más műfaj, hogy míg a papír-írószernél franchise hálózatot is üzemeltettünk, ahol kiskereskedelmi partnereink voltak, akikkel jószerivel nem is találkoztam, itt egy jóval személyesebb üzletről van szó. A nagy gyűjtőkkel személyesen tartom a kapcsolatot, sőt, mondhatom, hogy jelentős részük a barátom is.

2003-ban indult el az acb Galéria Budapesten. Mesélj picit az alapításról, a befektetőkről, a kezdeti működési struktúráról.

Ez egy jó régi sztori. Még évekkel a galéria megalapítása előtt ismertem meg Szoboszlai János művészettörténészt és az akkori feleségét, Szőke Katalint. Ők katalogizálták elsőként az Irokéz gyűjteményt, amiből 2001-ben lett egy komoly kiállítás, ami a Műcsarnokba is meghívást kapott. Innen ered Jánossal a kapcsolatunk, amiből aztán barátság lett. Majd 2002-ben együtt kiutaztunk Chicagóba, János ott dolgozott a képzőművészeti egyetemen, és abban az inspiratív közegben született meg a döntés, hogy galériát akarunk csinálni. Nagyon tetszett, hogy Jánosnak volt egy olyan menedzserszemlélete, amit előtte nem nagyon tapasztaltam más esetében ebben a világban, illetve nagyon hasonló volt a gondolkodásunk meg az ízlésünk is. Akkor úgy tűnt, az Isten is egymásnak teremtett minket, főként, hogy én akkor még nem tudtam volna főállásban csinálni. Az ő szakmai háttere ideálissá tette ezt az együttműködést.

Az anyagi háttere pedig úgy nézett ki, hogy egyrészt én megvásároltam és felújíttattam azt a Király utcai lakást, amiben a galéria a mai napig működik. Másrészt felhasználtam azt a kapcsolati tőkét, amelyet az Irokéz Kft.-vel szereztem, ami akkor az ország harmadik legnagyobb papír-írószer kereskedése volt. Nagyon jó üzleti kapcsolatot ápoltam többek között bankokkal, biztosítókkal, így hozzájuk fordultam támogatásért.

Ezek hitelek voltak?

Nem, hanem inkább művészeti támogatások.

Ez egy egyedülálló finanszírozási forma volt abban az időben Magyarországon?

Ez speciális helyzet volt, és igen, sikerült kihasználni az üzleti kapcsolataimat. Viszont fontos kiemelni, hogy ezek a támogatások nem oldották meg a galéria finanszírozását, inkább az indulást könnyítették meg némi pluszforrással. A Raiffeisen például sokat segített, ők akkor komolyan gyűjtöttek kortárs alkotásokat, és volt egy galériájuk is. Amúgy néhány millió forintokról volt szó, ami az ezredfordulón persze még komolyabb pénznek számított. Viszont akkoriban kereskedelmi galériát csinálni egy kicsit mást jelentett, mint most. Egy olyan terepen indultunk el, ahol nem lehetett piacról beszélni, hiszen alig voltak itthon komoly gyűjtők.

Zökkenőmentes volt az indulás?

Az első években János és Kata tartotta kézben a galéria napi működését, akkor én el voltam foglalva az Irokéz Kft. ügyeivel. Nem mondom, hogy óriási számokat produkált a galéria, de meg tudott állni a saját lábán. Ez elég nagy szónak számított. Ha jól emlékszem, nyolc művésszel indítottunk, és egy akkor bevett szokás szerint minden művészünknek rendeztünk minden évben egy kiállítást. Ezzel a szokással 2009-ben szakítottam, amikor kivásároltam Jánosékat. Illetve tulajdonostárs volt Pajor Zsolt is, akivel az Irokéz Kft.-ben is tulajdonosok voltunk, és amikor 2009-ben felszámoltuk a céget, őt is kivásároltam.

Jókora törés volt, neked személy szerint, de az acb Galéria történetében is, amikor Szoboszlai János művészettörténész 2009-ben lelépett. Mi történt utána, és hogyan tudtátok végül újraszervezni a szakmai munkát?

János vitte az operatív dolgokat, én csak a színfalak mögött mondtam el a véleményemet, de nem nagyon szóltam bele sem a művészek kiállításaiba, sem a kiállítások rendezésébe. Persze az árazásban és pénzügyi kérdésekben egyeztettünk, de úgy emlékszem erre az időszakra, hogy János nagy szabadságot élvezett. Lehet, hogy ő ezt nem így értékelte, mert amikor 2009 elején bejelentette, hogy elmegy, engem derült égből villámcsapásként ért. Viszont most visszagondolva az Irokéz Kft. megszűnésére, tulajdonképpen ez teremetett számomra ideális lehetőséget arra, hogy az váljon a főállásommá, ami addig a hobbim és a szerelmem volt. Felvettem egy művészettörténészt, Hegedüs Orsolyát, akivel aztán tizenegy évig dolgoztunk együtt.

Sikerült azóta Szoboszlai Jánossal rendezni a viszonyt?

János intelligens ember, így nagyon kulturált formában zajlott a válásunk is. Hat hónapon keresztül adta át az információkat, ez még egy multinacionális vállalatnál is párját ritkítaná. De nem mondom azt, hogy nem hidegült el a viszonyunk. Én nagyon szeretném, ha ez a kapcsolat újra barátsággá válna. Nincs köztünk harag - dolgoztunk azóta is együtt, például meghívott előadást tartani a Képzőművészeti Egyetemre, ahol dolgozik -, de nem mondom, hogy rendszeresen ápoljuk ezt a barátságot.

Nemrég viszont Hegedüs Orsolya is távozott. Mit lehet tudni a lépés hátteréről?

Igen, Orsi tavaly hagyott itt bennünket, de megmaradt a baráti viszony. Ez olyan szempontból rendezettebb történet volt, hogy nem egyik napról a másikra történt. Illetve most tizenketten vagyunk, Jánossal pedig gyakorlatilag ketten csináltuk a céget annak idején. Most a tizenkettőből hat kollégának van művészettörténész vagy esztéta diplomája, így Orsi távozása szakmailag nem rendített meg minket. Természetesen hiányzik a jelenléte, hiszen nagyon fontos szereplője volt az elmúlt tizenegy évnek. Amennyire én meg tudom ítélni, Orsinak levegőváltásra volt szüksége, így elment gazdasági menedzsernek egy alapítványi iskolához, és dolgozik például Barabási László fantasztikus művészeti projektjeiben is. Azt gondolom, nem fog tudni elválni a művészettől. Ő egy vérbeli művészettörténész, és a mindennapi tápláléka a képzőművészet.

Az acb Galéria komoly pénzt áldoz arra, hogy ott legyen rangos nemzetközi vásárokon. Általánosságban mi a tapasztalt, megtérülnek ezek a vásárok?

Ez nem kérdés. És nemcsak azoknak a galériáknak éri ez meg, akik részt vesznek ilyen nemzetközi vásárokon, hanem az egész magyar kortárs képzőművészeti piacnak. Ami most történik, az a forradalmi változás a magyar kortárs képzőművészeti piacon, konkrétan annak köszönhető, hogy nemzetközi szintű érdeklődés van bizonyos művészekre, és ezt nem érhettük volna el a nemzetközi vásárokon való részétel nélkül. Ha azt kérdezed, hogy ez nem fájt-e adott esetben az elmúlt tíz évben néha nagyon, akkor viszont azt mondom, hogy igen. Az acb Galéria most már csak topvásárokra jelentkezik, a kisebb vásárokra nem látom értelmét elmenni. A legnívósabb vásárok, mint például az Art Basel esetében persze mindig van félsz, de eddig ahova jelentkeztünk, mindig sikerült bejutnunk. Természetesen ezek a vásárok a legdrágábbak.

Melyik volt a legnagyobb nemzetközi sikeretek?

A vásárok tekintetében a 2019-es Art Basel Miami volt a legsikeresebb, ahova Ladik Katalin alkotásaival érkeztünk. Fantasztikus órákat, napokat éltünk meg azzal az elképesztő lelkesedéssel, ahogy a világ vezető múzeumai és kurátorai sztárként kezelték őt, sorba álltak azért, hogy dedikálja a könyvét , és a kereskedelmi siker is fantasztikus volt. Nagyon komoly magángyűjtők és múzeumok vásároltak akkor.

A bevétel az első, vagy a nemzetközi jelenlétnek inkább marketingeszközként, illetve kapcsolatépítési platformként van jelentősége a megtérülés szempontjából?

Már önmagában annak is komoly marketingértéke van, ha egy galéria kijut egy nagyobb nemzetközi vásárra. Ez mindig jelentős sztori Kelet-Európában, és természetesen Magyarországon is, amelynek óriási presztízsértéke van. De nagyon fontos az a kapcsolati tőke is, amelyre egy-egy vásáron teszünk szert, legyen szó más galériákról, vagy épp gyűjtőkről. Persze nem azt mondom, hogy nem deprimáló, ha kereskedelmileg nem sikerül jól egy vásár. Egy ilyen vásárnak ugyanis 12-13 milliós költsége van, de a kiállított művektől függően elmehet akár 15 millióig is.

2015 szeptemberében, az acb Galéria keretei között jött létre az acb ResearchLab. Min dolgoznak most a kutatók, várható valamilyen komolyabb mérföldkő?

Folyamatosan dolgozik a kutatólaborunk, hagyatékokat veszünk meg és dolgozunk fel, nagyon komoly munka folyik. Elképesztő készletünk van, amiben komplett művészeti hagyatékok is vannak. Hogy néhány konkrétumot is említsek, komolyabban foglalkozunk a ’60-as, ’70-es évek avantgarde művészetén kívül a ’80-as, ’90-es évek művészetének a kutatásával, illetve tervben van számos könyv publikálása, többek között Bak Imre grafikai munkásságáról is. Emellett részt veszünk egy nemzetközi projektben, amely - közép-kelet-európai országok intézményeivel közösen - a visegrádi országok neoavantgarde művészetére fókuszál. A következő kiállításunk pedig, amely szintén a ResearchLab munkáját dicséri, Szilvitzky Margit műveiből áll össze. Szilvitzky Margit textilművészként vált ismertté a ’60-as, ’70-es években, de csodálatos a későbbi, festészeti munkássága is. Mi most a textilművészetére koncentrálunk, és egy könyv is meg fog jelenni ebből az alkalomból.

Gyűjteményed egyik első darabját, Szarka Péter egyik olaj-vászon képét még 1987-ben szerezted. Megvan még?

Igen. Veszprémben, a Dubniczay-palotában van kiállítva, már lassan 3 éve. És nyilván soha nem fogom eladni.

Ezt azért is kérdezem, mert sok esetben hivatkoznak a kortárs művészetre úgy, mint egyfajta nem-konvencionális befektetési formára. Van komoly másodpiaca a kortárs műalkotásoknak, vagy a gyűjtők inkább csak gyűjtik, mint adják-veszik a műveket? Lehet a kortárs művészetre befektetésként tekinteni?

1987-es az első vásárlásom, akkor 21 éves voltam. Most 55 vagyok, és végigüzleteltem ezt a 34 évet. Ha azt kérdezed, hogy találtam-e jobb üzleti befektetést, mint a képzőművészet, akkor a válaszom egyértelmű nem. Pedig sok mindennel foglalkoztam.

Hosszú távú befektetés a képzőművészet?

Valamikor igen, valamikor nem. Ez kicsit olyan, mint a tőzsde. Ha az ember nem ért hozzá, akkor vagy szakemberhez fordul, felmérik az egyéni preferenciáit, többek között azt is, hogy mennyire vagány, mennyire hajlandó komolyabb kockázatokat futni, és ez alapján állítanak össze számára egy befektetési portfóliót, azaz diverzifikálják a befektetést. Ha valaki befektetésként akar a kortárs képzőművészethez nyúlni, akkor ugyanez a rendszer.

Vagy elmélyül benne, és odafigyel, és akkor tudja, hogy melyik művészt mikor kell megvásárolni. Ha viszont nem tud, vagy nem akar elmélyedni benne, akkor forduljon egy galériához. Hozam szempontjából amúgy két opció is van: vagy korán vesz valaki olcsón, vagy időben vesz drágán. Mindkettőn jó lehet keresni, ha valaki ért hozzá vagy megfelelő tanácsokra hallgat.

Ma már sokkal könnyebb tájékozódni és megtalálni a megfelelő helyeket, ahol korrekt árakon lehet minőségi műtárgyakat vásárolni, de azért nem árt figyelni, mert természetesen itt is vannak szélhámosok, akik élősködni akarnak. Régi vesszőparipám, hogy egy igazán fontos műtárgy esetében bármilyen árat ki lehet fizetni, mert mindig lesz valaki, aki többet fog adni érte. Egy főműről valaki mindig álmodozik, hogy egyszer az övé lesz, és ha megjelenik a piacon, akkor arra megjön a vevő.

A galériás kit képvisel: az alkotót, a vevőt, vagy saját magát?

Mindhárom fél érdeke a jó viszony. Én a művészt képviselem, de ha a gyűjtőim rosszul jártak volna az elmúlt tizennyolc évben, akkor az acb Galéria nem itt tartana. Legalább olyan fontosak a gyűjtőim is, őket is kell képviselnem a művészek előtt. Hogy egy példát említsek, egy művésznek el kell tudnom magyarázni azt, hogy egy komoly magángyűjtő adott esetben miért kaphat meglepően kedvező feltételeket, és ez miért nem jelenti az alkotásai alulértékelését. Visszatérve az előző kérdésre, a másodlagos piac hiányával kapcsolatos kritikát nagyon régóta kapják a galériák, de ebben is óriási változás ment végbe az elmúlt években. Az acb Galéria folyamatosan ott van a másodlagos piacon, akár észrevétlenül is. Nem sok galéria csinálja Budapesten, amit én, hogy odafigyelek a másodlagos piacon megjelenő műtárgyakra azoknál a művészeknél, akiket képviselek. Ha valahol megjelenik például egy Bak Imre-mű, bárhol a világon, akkor az acb Galéria ott van és licitál.

Rekord összegért kelt el például 2020-ban Bak Imre "Orange" című festménye Lengyelországban. Volt közöd az aukcióhoz?

A művet az acb Galéria adta el egy londoni galériának évekkel ezelőtt, amelyik eladta egy lengyel gyűjtőnek, és valószínű, hogy ő adta be erre az aukcióra. Természetesen bejelentkeztem a licitálásra, ahogy több mint hat magyar gyűjtő is, de én egy idő után kiszálltam. Aki megvette, nagyon jól járt vele.

Az acb Galéria menyiért adta el a művet anno?

Akkor korrekt csúcsáron adtuk el. Sokan azt gondolják, hogy ez csoda, ami Lengyelországban történt, de szeretném jelezni, hogy nem, Bak Imrének ez az ára, és lesz még jóval magasabb is. Az más kérdés, hogy ’60-as, ’70-es évekbeli Bak Imre-művet egyre kevesebbet fognak tudni venni a gyűjtők. A későbbi alkotásai is fantasztikus műtárgyak, egy elképesztő, csodálatos életműről van szó. És nagyon fontos, hogy sokak számára elérhető árú művek is léteznek a művésztől. A sajtót elsősorban a rekordárak érdekli, de természetesen az életmű gazdagsága lehetővé teszi, hogy szerényebb pénztárcával rendelkező érdeklődők is hozzájuthassanak egy eredeti Bak Imre műhöz.

Neked hány Bak Imréd van?

Nem tudom pontosan. Biztos, hogy szép számmal vannak nagyon fontos darabjaink a művész szinte minden korszakából. De azért ez természetes, hiszen a galéria egyik legfontosabb művészéről van szó.

Nemzetközileg egyezményes, hogy az eladási ár 50 százaléka a galériát illeti meg. Szerinted ez korrekt? Ha egy ingatlanközvetítő kérne ennyit, megszűnne az ingatlanközvetítés, mint szolgáltatás...

Vannak galériák, amelyek nem érdemelnek meg 10 százalékot sem. Viszont vannak olyanok, ahol ha nem kérik el az 50 százalékot, akkor csődbe mennek. A saját bőrömön tapasztalom, hogy azoknak a megállapodásoknak az esetében, ahol más, közvetítő galéria is részt vesz az üzletben, az szokott lenni a megállapodás, hogy ötven százalék a művészé - ez szent és sérthetetlen -, az eladó galéria negyven százalékot kap, a közvetítő pedig a fennmaradó tízet. Ott már rezeg a léc, hogy megéri-e. Említettem, hogy mennyibe kerül egy nemzetközi vásár. Ezt a kockázatot valamilyen módon vállalni kell. Azt is mondtam, hogy tizenketten dolgozunk itt. Fenntartok több mint 1000 négyzetméternyi raktárt. Elképzelhető, hogyha bejön hozzánk valaki, azt gondolja, hogy ami nálunk folyik, az egy játék, miközben kőkemény munka folyik egy galériában, az acb-ben különösen. Hétfőtől péntekig napi 8-12 órában dolgozunk. És sokszor hétvégén is.

A másodpiacon is rajta marad ez az 50 százalékos jutalék a művek árán?

Ha valaki megvett egy műtárgyat és el akarja adni, nyilván saját maga határozza meg az árát. Az én gyűjtőim általában megpróbálják nekem eladni vagy a közvetítői segítségemet kérni , és az esetek többségében hajlandó vagyok erről tárgyalni. Szerintem az a galerista, aki ezt nem csinálja, az nem annyira okos. Ha valaki beadja a műtárgyat egy aukcióra, mert nagyobb összeget remél tőle, az az ő döntése.

Nagyon változó, hogy mennyiért megy el egy műtárgy. De ez egy viharos sebességgel fejlődő piac. Persze nemcsak a galériától függ, hogy egy adott művészt mennyiért lehet eladni, hanem a divattól és sok más dologtól is.

Negatív kritikaként szokták veled kapcsolatban megfogalmazni, hogy a hazai képzőművészeti élet kis gömböceként túl sok kortárs alkotót képviselsz. Mit gondolsz erről? Hogyan lehet ennyi művészt professzionálisan menedzselni?

Lehet, hogy a kisgömböc kifejezés illik rám, de ez inkább az évek során rám rakódott pocakra igaz. Érdemes amúgy megnézni, hogy a világ nagy galériái hány művészt képviselnek, messze vagyunk még attól. A kritikára reagálva én úgy gondolom, hogy művészetet lehet gyűjteni, művészeket viszont nem. Ha a művészek elégedetlenek a galéria teljesítményével, veszik a kabátjukat, és tovább állnak. Amúgy érdemes megnézni az arányokat is, ha egy kisebb galéria, 2-3 fős stábbal képvisel 20-25 művészt, az mennyivel jobb annál, mint az acb Galéria gyakorlata, ahol 12 fő gondozza 54 alkotó munkásságát. Azt is érteni kell, és ez már az üzleti része a dolognak, hogy bizonyos művészlétszám alatt egy galéria nem tud érdekes lenni; egy nemzetközi vásárra például nem lehet minden évben ugyanazokkal az alkotókkal jelentkezni, mert komolytalanná válik. Arról nem beszélve, hogy egy jó galéria figyeli a világban történő szakmai változásokat és megpróbál együtt lélegezni velük. így aztán mindig jönnek új nevek, de ez nem azt jelenti, hogy a régieket elengednénk a kezét. Érdekes játék ez a számokkal...

Lehet, hogy a kritikát inkább az irigység táplálja?

Elképzelhető. Nem tudom, kikben fogalmazódik meg ilyen kritika, ezek nagy része nem jut el hozzám. Az acb Galéria művészeinek zöme szeret idetartozni. Ez nemcsak arról szól, hogy mennyit ad el a galéria, hanem ez egyfajta presztízs is. Amúgy nem szívesen adom ki senkinek az útját, akkor sem, ha épp nem prosperál, vagy alkotói, esetleg magánéleti válságban van, vagy egyszerűen éppen nem annyira trendi, amivel foglalkozik. Mindenkiben bízom, hiszem, hogy egyszer beérik a közös munka. Persze olyan is előfordul, hogy akadnak a galériában elégedetlenkedő művészek. Bár én úgy látom, hogy esetükben inkább arról van szó, hogy ők nem tesznek elég energiát önmaguk menedzselésébe. A 21. században ez már elengedhetetlen. A galéria nagyon fontos szereplő egy művész pályájának az alakulásában, de nem mindenható. Az a művész, aki csak a galériától várja a boldogulását, elképzelhető, hogy csalódni fog.

Mennyire érintett negatívan, amikor "szakítottál" Kis Róka Csabával, Ádám Zoltánnal, vagy épp Szűcs Attilával?

Szűcs Attila magánéleti okok miatt távozott, ezen nincs mit gondolkodni, érthető volt a döntése, bár annak idején ez nagyon megrázott és igazságtalannak éreztem. Ádám Zoli régi jó barátom, vele azért szakadt meg a galériás kapcsolat, mert nem értettük meg egymást. Ő nem értette, amit én beszélek, én meg azt, amit ő beszél. Ennek nem láttam értelmét, nem lehetett így sokáig húzni a dolgot. Kis Róka Csabával pedig volt egy szürreális konfliktusunk, amit a mai napig nem igazán értek. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy ennek a kapcsolatnak vége, most is itt van nálunk sok műve. Várom, hogy rendeződjenek a dolgok. Mindazonáltal az elmúlt 11 évben, amióta én viszem a galériát, ez a három fontos művész ment el - azért ez nem vészes. Nem egyszerű ez, mert mind a gyűjtők, mind a művészek egója hatalmas, a saját területükön megbecsült, sikeres emberek.

Egy jó galeristának mindennek kell lennie. Pszichológusnak, jogásznak, könyvelőnek, művészettörténésznek, esztétának, kutatónak, kereskedőnek, raktárosnak, szállítmányozónak, stb.

A járvány miatt tavaly beszűkültek az értékesítési csatornák a műtárgypiacon, az online árverésekkel viszont egy olyan réteg is megjelent a vásárlók között, akik korábban nem vettek részt az élő aukciókon. Ti hogyan éltétek/élitek meg a jelenlegi helyzetet?

Az acb Galéria legjobb éve volt a 2020-as. Egyrészt a Magyar Nemzeti Bank vásárlásainak köszönhetően, de a magángyűjtők piaca is élénkülést mutat. Egyetlen aggasztó tényező van, hogy a nemzetközi értékesítéseink viszont jelentősen visszaestek. 2019-ben még 70 százalék felett volt az arány, ez tavaly megfordult. Bízom benne, ha beindulnak a nemzetközi vásárok, újból fordul a kocka. Jó dolog a digitalizáció, viszont komoly nehézség a képzőművészetben online meg telefonon tartani a kapcsolatot, például dél-amerikai gyűjtőkkel. Ha évente legalább egyszer-kétszer nem találkozunk velük személyesen, akkor azok lépnek a helyünkre, akikkel tudnak találkozni.

Mennyire igaz az, hogy megjelent egy teljesen új vásárlói réteg?

Hogy az aukciókon kik jelennek meg vásárlóként, azt az aukciós házak tudják. Nálam is jelentek meg új érdeklődők, hála istennek! Van egy forradalmi változás az egész magyar kortárs képzőművészethez való hozzáállásban. Kezd divattá válni, és ez fantasztikus érzés. Kezd beérni az a munka, amiben nagyon kevesen hittek. Ez egy küzdelmes 18 év volt. Most persze mindenkit a kortárs kezdett el érdekelni a Falk Miksa utcában is, de azért ne felejtsük el, hogy ez a szakma legalább ugyanannyi szakértelmet kíván, mint a klasszikus művészet. Arról nem beszélve, hogy a kortárs művészek velünk élnek, van véleményük és egy-egy dilettáns lépés akár a művész egzisztenciájára is kihatással lehet. Ezzel a problémával eddig nem nagyon kellett foglalkozni azoknak a galériáknak, akik klasszikus művészettel foglalkoztak.

Egyre több kortárs képzőművész - főként a fiatalabb generáció - használja professzionális szinten a különböző digitális "értékesítési" csatornákat. Mit gondolsz erről a trendről, kell ettől félnie a galériáknak?

Félve nem lehet bizniszelni. A világ változik. Ezt vagy tudomásul vesszük, vagy megbolondulunk, vagy abbahagyjuk. Látom a változásokat, de megpróbálunk ezekben professzionálisan részt venni. Én nem félek attól, hogy az a tevékenység, amit csinálunk, érdektelenné válna. Szerintem szükség van a közvetítőkre és szükség van a galériákra is. Az elmúlt ötszáz évben így volt, a következőkben is így lesz. Amikor nagy egók csapnak össze, az sosem segíti a bizniszt. Az segíti, ha higgadtan, korrektül és végiggondolva a dolgokat mindkét fél jól jár. Ebben egy jó galéria nagyon tud segíteni. De természetesen vannak Instagram-művészek, akik remekül boldogulnak akár galéria nélkül is. Őket is nagyon tisztelem és nagyra tartom, például éppen az önállóságuk miatt.

A digitális csatornák megjelenése ajtót nyitott olyan alkotóknak is, akik inkább a bizniszt látják a művészetben, és kvázi manufaktúraként alkotnak. Mit gondolsz erről?

Változó, itt is vannak tehetségesebbek, jobbak, rosszabbak, és egészen értékelhetetlenek. Lehet, hogy régimódi vagyok, de kortárs, progresszív képzőművészetet netről vásárolni úgy, hogy semmit nem tudsz a művészről, az balgaság. Ha valakinek megtetszik egy mű, amit otthon ki akar rakni, és kifizeti, megérkezik, és elégedett vele, az jó. Hiszen jó lesz együtt élni ezzel a művel. Nem akarok senki felett pálcát törni, a világ változik, ezzel együtt kell élni, ha a művészek tudják magukat menedzselni, és nem lesz szükség a galériákra, akkor a gyerekemnek azt fogom tanácsolni, hogy ne ezt csinálja. Egyelőre nem ezt tapasztalom sem itthon, sem a nagyvilágban.

Leszerződött művésztől amúgy lehet közvetlenül vásárolni, vagy nem lehet megkerülni a galériát?

Van lehetőség, a lényeg, hogy ugyanazon az áron veheti meg, mint a galériában. A művészek java része akkor is hozzánk küldi az érdeklődőt, ha személyesen őt keresik meg, vagy velem egyeztetik az aktuális feltételeket. Kizárólagosság abban a tekintetben van, hogy egy művész csak egy kereskedelmi galériához tartozhat itthon, de ez külföldre már nem igaz. Fontos, hogy egy galéria nem lehet akadályozója egy művész karrierjének anyagi vagy bármilyen okból.

Egy korábbi interjúban úgy fogalmaztál, hogy "nagyon fontos, hogy megszűnjön az a bezártság és provincializmus, ami itthon tapasztalható." Az elmúlt években sikerült ebbe az irányba lépéseket tenni itthon?

Igen. Voltak nagyon deprimált időszakok, a fórprofit-nonprofit ellentéttel 15 éven keresztül küzdöttünk, és a mai napig érezhetőek ennek a nyomai . Az a fajta provincializmus viszont, ami jellemezte ezt a szakmát, lassan eltűnőben van. Ebben úttörő szerepe van azoknak a galériáknak, amelyek, megvetve a lábukat a nemzetközi vásárokon, próbáltak ezen változtatni. Azt is megjegyzem, hogy a galériák mellett néhány magángyűjtő is elképesztő munkát rakott bele abba az elmúlt 15-20 évben, hogy csökkenjen ez a provincializmus, és a nemzetközi érdeklődés minél szélesebb legyen.

Itt nagyon fontos megemlíteni Küllői Pétert és a Spengler Katalin-Somlói Zsolt házaspárt. Az ő hitük, munkásságuk nélkül nem tartana itt ez a szakma. Sokan voltak még az elmúlt években, akik rengeteget segítettek és áldoztak azért, hogy eljussunk a mai helyzethez. Köszönetet és tiszteletet érdemelnek! Persze köszönet jár mindenkinek, aki akár csak egy képet is vásárolt az elmúlt évtizedben.

Meglepő fordulat volt, hogy nemrég közös kiállítást csinált a Kieselbach és az acb Galéria. Mesélnél erről? Tartós lehet ez az együttműködés? Megvetheti a lábát a kortárs a Falk Miksa utcában?

Nem annyira bonyolult a történet, bár tény, hogy sokan meglepődtek. Tamással régóta ismerjük egymást, tisztelettel voltunk-vagyunk egymás munkássága iránt. Teljesen természetes lépés, hogy a Kieselbach Galéria is elkezd a kortárs művészettel foglalkozni. Ahogy azt sem tartom különleges lépésnek, hogy az acb és a Kieselbach Galéria egymásra talált. Remélem, hogy ez egy hosszabb távú együttműködés kezdete. Vannak közös terveink, szinte biztos vagyok, hogy fogunk még meglepetéseket okozni.

Nem csak az épp aktuális divat irányítja a Falk Miksa utca lépéseit? Tartós lehet ez a trend?

Azért nem gondolom, hogy ez egy múló divat, mert a nemzetközi piacon bőven 60 százalék felett van az aukciókon a kortárs műtárgyak értékesítése. Ezt a tendenciát lehetett lassítani - a rendszerváltás után érdekében is állt bizonyos szereplőknek, hogy a klasszikus, illetve klasszikus modern alkotók piaca ne csökkenjen -, de a kortárs jön, marad és győz.

Nagy rajongója vagy a konceptuális művészetnek. Hogyan látod ennek az irányzatnak a jelenét, jövőjét?

Én a művészetnek vagyok a rajongója. Az elmúlt 15 évben a konceptuális művészetnek nagyon komoly időszaka volt. Most azt látom, hogy ez ismét a festészet, a színek, a formák és a figuralitás felé megy. De az avantgarde örök, és a konceptualizmus a kelet-európai régióra most is nagyon jellemző, most is nagyon kiváló művek készülnek. Nem gondolom, hogy aggódni kellene az alkotóknak. Tény, hogy ahogyan a ’60-as, ’70-es évek után jöttek a ’80-as évek, és ennek az időszaknak a burjánzó posztmodern világa tíz évig eltelített mindenkit, de utána visszatért a konceptualizmus, a fekete-fehér világok. Ez egy körforgás. Most a ’80-as évek reneszánszát kezdjük el élni. Aztán majd megint más jön, de az avantgarde örök!

Mi a véleményed arról, hogy az MNB egyre kardinálisabban bevásárolja magát a magyar művészetbe, a művészi világba?

Szerintem itt nem erről van szó. Az MNB kortárs műtárgyakat vásárol és nem bevásárolja magát a magyar művészetbe. Isten tartsa meg a jó szokásukat. Ha valamitől félek, az inkább az, hogy ezt abbahagyják. Szerintem az MNB nem bevásárolni akarja magát a kortárs magyar képzőművészetbe, hanem a lehető legjobb tempóban, a lehető legjobb időben nyújtanak értékteremtő, de véleményem szerint számukra is megtérülő segítséget számos művésznek és a galériának egyaránt. Azzal, hogy ennyire felpörgött a piac és a csúcsárak felé haladunk napról napra, a lehető legjobb üzletet csinálták.

Talán nem feltétlenül ez volt a szándékuk, hanem az ingatlanjaik díszítése, de azt el tudom képzelni, hogy piacélénkítő szándék is volt ebben. Páratlan ez a projekt mind a nagyságrendjét, mind a minőségét illetően. Tudom, hogy sok ellensége van ennek a projektnek, de ez már csak ilyen.

Miért annyira jó az MNB időzítése?

Olyan gyors fejlődés zajlott le az elmúlt pár évben, aminek valójában már 2000-ben meg kellett volna történnie. Húsz éves fáziskésésben van a magyar kortárs képzőművészeti piac, és ennek több oka is van. Kezdve a történelmi helyzetünktől, hiszen rengeteg művész hagyta el az országot, egészen az edukáció és az értékteremtés évtizedes hiányáig. Sokáig nem volt a műgyűjtésnek kultúrája, elvesztek a családi tradíciók, és nem voltak vagyonok sem, amelyek ezt lehetővé tették volna. Kortárs képzőművészetet általában akkor vásárol valaki, ha már megvan a ház, három autó meg egy jacht. Mostanra ez mind fordulóponthoz érkezett, így nagyon jó pozíciók nyíltak ezen a piacon is.

Számos ponton kötődsz hazai alapítványokhoz, például a Bátor Tábor Alapítványhoz. Komoly szereped volt több művészeti aukció létrehozásában is. Mesélnél erről a küldetésről?

Egyrészt szociálisan érzékeny vagyok, ezt megfejeli egy saját érintettség is, mert van egy autista nagylányom. Nem áll távol tőlem mások segítése. Nagyon nagyra tartom a Bátor Tábor Alapítványt, Küllői Péter igazi példakép számomra. De sokat dolgozom együtt az Autistic Art Alapítványban Jaksity Gyurival is. Viszont azt gondolom, hogy a filantrópia akkor az igazi, ha az ember nem beszél erről. Támogatni ügyeket úgy elegáns, ha csendesen történik. Ha megírja az újság, akkor marketing üggyé silányul szerintem.

Hány darabból áll jelenleg a magángyűjteményed?

Fogalmam sincs. Ezres nagyságrendű.

Melyik a legértékesebb darab?

Ez egy kényes kérdés. Név nélkül, 70-100 millió forint között lehet valahol.

Szombathely vagy Budapest?

Budapesté az életem, Szombathelyé meg a szívem.

Biznisz vagy életforma a műgyűjtés?

Nekem életforma. Addikció.

Fotók: kepszerk.hu; Ivándi-Szabó Balázs

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 21. szerda
Konrád
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. április 20. 18:09