Egy 68 éves nyugdíjas nevében közel 4 millió forint hitelt vettek fel csalók. A bűnözők a pénzt pedig azonnal tovább is utalták az Egyesült Királyságba.
Varga Mihály szerint lehet találni olyan bankot, aki nem hárította át a tranzakciós illetéket. Az ő keresetével ez igaz is.
Érdekesen zajlott az adóemelő javaslatról szóló záróvita az Országgyűlésben. Az ellenzék oldaláról először a szocialista Lamperth Mónika szólalt fel. Módosító indítványában azt javasolta, hogy a dolgozók munkabére, valamint a nyugdíjkifizetés legyen mentes a tranzakciós illetékfizetés alól. Azt is sérelmezte, hogy az állampolgárok fizetik meg a tranzakciós illetéket, az ellenzéki képviselőasszony elmondása szerint rendszeresen kap arról sms-t, hogy a bank leemelte az adott tranzakciós illeték összegét.
Több felszólaló nem jelentkezett, ezért lezárták a záróvitát. Az elhangzottakra Varga Mihály reagál.
- Döntött a Parlament az augusztus elsejétől életbe lépő adóemelésekről
- Emelkedik a tranzakciós illeték, a vállalatok telefonadója, a bányajáradék, EHO-t kell fizetni a kamatjövedelmekre (persze vannak kivételek)
- A kormány beszedi az elmaradt pénzügyi tranzakciós illetékbevételt, egy 75 milliárd forintos pótbefizetéssel
- Varga Mihály a záróvitában erről nem szólt
A szocialista képviselőasszonynak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt javasolta, hogy ha a bank átterhelte a tranzakciós illetéket, akkor váltson pénzintézetet, Magyarországon több mint 50 bank van.
Átlagkeresettel nem lehet megúszni az új adót
Varga Mihály tehát nem találkozott azzal, hogy az összes magyarországi nagybank áthárította a tranzakciós illetéket. Sőt, épp ma számoltunk be arról, hogy az MKB már az adóemelésnek megfelelő díjtétellel számol. Ez talán azért lehet, mert Varga Mihály fizetése és megtakarítása elegendő egy olyan prémium számla fenntartásához, amivel valóban ingyenesek ezek az utalások, de az átlagkeresetnek számító 225 600 forintos bruttóval ez szinte lehetetlen. Az ország lakosságának tehát túlnyomó része fizeti az új adót, és valószínűleg az emelés után a nagyobb összeget.
Miért hiheti azt a miniszter, hogy nem hárítja át a bankok többsége a tranzakciós illetéket?
A miniszterek fizetése havonta bruttó 1 101 900 forint. Többségük emellett országgyűlési képviselőként is tevékenykedik, ezért a munkáért további bruttó 231 900 forintot kapnak. Az illetmény összege a kormany.hu oldalon közzétett információk szerint a kormányváltás óta változatlan. Ez havonta összesen bruttó 1 333 800 (éves szinten több mint 16 millió) forint.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Varga konkrétan havi nettó 1 005 639 forintot keres, hiszen 4 gyereke miatt adókedvezményben is jócskán részesül. Ilyen fizetéssel már tényleg van ingyenes számlacsomag. A BankRáció.hu kalkulátorával megnéztük, hogy például a K&H kínál olyan prémium számlát, amivel még a havi 10 készpénzfelvét is ingyenes. De több bank is kínál az ilyen keresettel rendelkezőknek nagyon olcsó számlát. A Budapest Bank prémium számlája esetén is csak a készpénzfelvételért kell minimális díjat fizetni, hasonló a Raiffeisen prémium terméke is.
KATTINTS! Így keresnek 7 milliót pluszmunka nélkül a kormány emberei
Ha az átlagkeresettel nézünk körül ugyanezen az oldalon máris más a helyzet, egy nagyobb bank sincs, aki ne hárította volna át a tranzakciós illetéket ebben a szegmensben, tehát a legtöbb magyar fizeti a tranzakciós illetéket a magas keresetű miniszterekkel ellentétben. Már sokkal kevesebb számú utalás és készpénzfelvét mellett is, közel kétszeresébe kerül a legolcsóbb számla a bankoknál, ha nincs több százezres jóváírásunk. Valószínűleg vargának nem ilyen csomagja van.

Kellemetlen meglepetés érheti az állampapír-tulajdonosokat? Gyanús kérdést tett fel az Államkincstár
A Magyar Államkincstár elkezdte felmérni, hogy az állampapír-tulajdonosok tudják-e, hogy bármikor megváltoztathatják a visszaváltási feltételeket – hívta fel a figyelmet a Telex.

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Cristiano Ronaldo, a fair play-király – saját csapata ellen kérte számon a játékvezetőt
- Ismét lehet vonattal menni Szegedről Szabadkára - képek
- Változás jöhet a gyerekek után járó szabadságoknál
- Lázár János ingyenessé tenné a tömegközlekedést a 14 éven aluliaknak
- Kaiser Ferenc: az oroszok terrorbombázással próbálkoznak a sártengerré vált Ukrajnában
- Visszaesés a beruházásoknál
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


