A Gazdagréti Uszoda nyugdíjas takarítót keres bruttó 2 200 forintos órabérrel, ami nyugdíj melletti adózás mellett akár havi 330 ezer forintos nettó keresetet is jelenthet.
A kormány a szombati és vasárnapi munkavégzés újraszabályozására készül és a legújabb terveket nem hagyhatta szó nélkül az Országos Kereskedelmi Szövetség sem. Érvelésük szerint a legfontosabb feladat a munkaerőhiány enyhítése lenne, ebben pedig az alapbér játszik döntő szerepet, nem pedig a vasárnapi munkavégzés. Nem kizárt az OKSZ szerint, hogy több ezer kisbolt is lehúzhatja a redőnyt vasárnap - írja a Portfolio.
Az OKSZ szerint a kormány helyesen döntött akkor, amikor áprilisban - a vasárnapi zárva tartás eltörlésével - változatlan formában állította vissza a korábbi szabályokat. Vasárnap nyitva tartani nem kötelező, a 140 ezer boltból, áruházból becslések szerint 40 ezer tart nyitva ezen a napon, a többi értékesítőhely lehúzza a redőnyt a hét utolsó napján.
A szövetség csütörtöki közleménye szerint jelenleg a legfontosabb feladat a munkaerőhiány enyhítése.
- érvel az OKSZ, amely azok után szólalt meg, hogy a kormánypártok részéről ismét felmerült a kiskereskedelmi munkavégzés újraszabályozása.
- A bérpótlékot tervezik rendezni.
- Valamint a kötelező szabad vasárnapok számát emelnék.
- És a a Fidesz szerint a szombati munkavégzéshez is szabályt kell kötni, hogy a kereskedelmi dolgozóknak ne töredezzen szét a hétvégi munkarendjük.
A szövetség arra hívja fel a figyelmet a szövetség, hogy
- a vasárnapi pótlék emelése, akár 100%-ra, akár sávos rendben, több tízmilliárd forint többletkiadást okozhat a kiskereskedelem vasárnap nyitva tartó üzleteiben,
- a kötelező szabad vasárnapok számának emelése ugyancsak sok pénzbe kerül, hiszen több alkalmazottat igényel (jelenleg egy szabad vasárnap megadása kötelező).
Óriási bérkülönbségek
Az OKSZ szerint lesznek olyan boltok, akik elbírják a nagyobb terhet, továbbá olyanok is, akik nem. Az esetleges szigorítások pénzügyi terhétől függően több ezer kisbolt is lehúzhatja a redőnyt vasárnap, szélsőséges esetben igencsak sokan - vetíti előre.
A szektorban óriásiak a bérkülönbségek, ez pedig bármilyen változásra hatással van. Az egyes szakmákat nézve a legtöbbet egyes iparcikkek értékesítésével lehet keresni, a legkevesebbet az élelmiszerboltokban (ez a legárérzékenyebb terület).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hatalmasak a bérkülönbségek az egyes üzletláncok között is, ahol a legtöbb bért a nemzetközi hátterű áruházak fizetik alkalmazottaiknak.
Az OKSZ kiemeli: az idei első negyedévben az üres álláshelyek száma a teljes kereskedelemben 3 819 volt, míg 4 évvel ezelőtt 1 496. A gyakorlati tapasztalatok alapján ennél sokkal nagyobb a munkaerőhiány.
A szövetség úgy véli, hogy munkaerőhiány döntő oka az elvándorlás
Az alapbérek emelése csak korlátozott lehet. A nagyobb bért fizetőknél kevésbé feszítő a munkaerőhiány, viszont a kisebb boltosoknak többet kellene emelni, ami náluk már drágulást okozna, ami így versenyképességi hátrányukat növelné. Ezért elengedhetetlen a járulékkedvezmény is, elsősorban a kisvállalkozások körében. Égető kérdés a kisvállalkozások fejlesztéstámogatása is - javasolja az OKSZ.
Leépítés jön egy német autóipari cég magyarországi vállalatánál: rengeteg dolgozó kerülhet az utcára
200 fejlesztési pozíció megszüntetését tervezi magyarországi működésében a thyssenkrupp Automotive Technology
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







