12 °C Budapest

Tömeges leépítés a budapesti reptéren: mutatjuk, kik kerülnek utcára

2020. április 23. 19:32

 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus járvány okozta válság miatt áprilisban utasforgalma több mint 99 százalékát elveszítette, így elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés a BUD csoport munkavállalóinak körében - tájékoztatta a társaság a Pénzcentrumot.

Felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus járvány világszerte drasztikus hatást gyakorol a légiközlekedési iparágra; Európa legforgalmasabb repülőterei kivétel nélkül 90% körüli forgalomkiesést regisztráltak 2020 áprilisában, míg a budapesti légikikötőéhez hasonló utasforgalmat bonyolító repülőterek forgalma átlagosan 99%-kal csökkent. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslése alapján az európai repülőterek utasforgalma az elkövetkező két évben, vagy még hosszabb ideig nem fogja elérni a válság előtti szintet.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma áprilisban 99,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Míg 2019 áprilisában átlagosan napi 44 ezer induló és érkező utas haladt át a repülőtéren, 2020 áprilisában ez a szám alig éri el az 275 főt. A korábbi tizenhat helyett jelenleg egyetlen csatornán végzik az utasok biztonsági átvizsgálását, a repülőtéren minden kereskedelmi egység zárva tart és a terminálépület jelentős részét is lezárták. A repülőtér központi utasforgalmi csarnoka gyakorlatilag üresen áll. Mint írták, a vállalat biztonságos és hatékony működését szem előtt tartva

a Budapest Airport nem tudja fenntartani a 16-17 millió fős utasszámhoz mért dolgozói létszámot, ezért elkerülhetetlenné vált a létszámcsökkentés.

Tájékoztatásuk szerint a létszámcsökkentés elsősorban azokat a munkaköröket érinti, amelyekben a forgalomcsökkenés miatt jelentősen csökkent a munkavégzés. Kiemelték, a létszámcsökkentésben érintett munkavállalókkal a Budapest Airport a lehető leghumánusabban és legkorrektebben fog eljárni.

Az utasforgalom a prognózisok szerint fokozatosan, lassú folyamat eredményeképpen tér majd vissza, a Budapest Airport pedig a létszámcsökkentés mellett is készen áll a repülőtér biztonságos működtetésére és a forgalom fokozatos visszaépítésére. Hozzátették, hogy a BUD csoport rövid távon minden lehetséges munkáltatói eszközzel élt, hogy minél több munkahelyet meg tudjon menteni. Elhalasztotta minden munkavállalói és céges rendezvényét, és készenléti szabadságot (az alapbér egy részének fenntartása mellett), illetve részmunkaidős munkavégzési lehetőséget ajánlott fel a dolgozóknak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően sikerült mérsékelni az eredetileg tervezett létszámcsökkentés mértékét, a jövőre vonatkozóan pedig vizsgáljuk a kormány által bejelentett munkahelyvédelmi csomag egyes elemeinek alkalmazhatóságát

- írták a Pénzcentrumnak megküldött közleményben.

Kitértek továbbá arra is, hogy a Budapest Airport kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, melynek célja azon jelenlegi vagy volt munkavállalóink támogatása, akiknek a koronavírus járvány okozta válság miatt veszélybe került fizikai vagy mentális egészsége, szociális biztonsága. Hozzátették: "a BUD csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány, és így közvetve a válság miatt nehéz helyzetbe került kollégák számára. A vállalat tulajdonosai pedig a napokban döntöttek a vezetők által felajánlott összeg kiegészítéséről."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm