Százmilliót ígértek Havas Henriknek, de ő nemet mondott

Pénzcentrum
2014. június 8. 13:07

Karrierjének anyagi sikereiről is mesélt nemrég egy interjúban havas Henrik.

Havas a Borsnak elmondta, hogy az ATV-n vezetett műsorán kívül egyelőre nem szeretne más munkát, pedig kérőkben nincs hiány. A két kereskedelmi csatorna ismét próbálkozott nála.

"A TV2-től azzal hívtak, hogy pátyolgassam Kelemen Annát, majd az RTL Klubtól azért csörögtek, hogy menjek a dzsungelbe. A legviccesebb, hogy amikor megkérdeztem őket, mi a francot keresnék én ott, mindkét helyről körülbelül ugyanazt a választ kaptam: majd a tanár úrral új irányt szabunk a műsornak. Csak nevetek rajtuk" - mondta Havas, és elismerte: egykor mesés felkérésre is mondott már vígan nemet. "Még 2002-ben volt egy ajánlatom a TV2-től, százmilliót fizettek volna tíz hónapra. Nem árulhatom el, melyik műsorért, üzleti titok" - tette hozzá. Az ismert tévés most egyszerre dolgozik egy könyvön és egy forgatókönyvön.

Diploma sem kell a magyar álomfizetéshez: havi másfélmillió érettségivel

De nem csak a tévék legismertebb arcainak adatik meg, hogy milliós fizetést vigyenek haza hó végén. Számos olyan szakma van, ahol ehhez hasonlóan egyetemi végzettség nélkül kereshetünk akár másfél millió forintot. Akár egy érettségivel, vagy egy rövid OKJ-s képzéssel is megcsíphetünk olyan állást, amivel bőven átlag feletti fizetést kaphatunk (amely 2013-ban 230 ezer forint volt, jelenleg pedig 236 ezer forint). Például a rendezvényszervezőknek, a jogi asszisztenseknek, a rendszergazdáknak vagy a mozdonyvezetőknek mind több százezer forintos fizetése van.

Bővebben olvashatsz a témáról: KATTINTS!

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.30 20:33
Az előző írásomban arról írtam, hogy a vezető nem egyszerűen döntéseket hoz, hanem jelentést ad anna...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 4. szombat
Ulrik
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?