-5 °C Budapest

Kevesen tudják: legalább ennyit kell fizetni a magyar diákmelósoknak

2020. június 18. 08:30

Órabérben legalább bruttó 960 forintot keresnek a magyar diákmelósok. Azoknál a munkáknál, ahol valamilyen szakirányú tevékenységet várnak el, ott lehet magasabb az arány.

Azok a hatások, amelyek a veszélyhelyzet következtében kialakultak, a diákmunka szektort is érintik. "Ugyanis azok a vállalatok, amelyek kitettek a gazdasági problémáknak, kevesebb lehetőséget tudnak a diákoknak biztosítani- ami lényegében azt jelenti, hogy kevesebb helyen tudnak a diákok elhelyezkedni" - mondta a Mind-Diák Szövetkezet cégvezetője, Göbl Róbert az ATV Start című műsorában.

Annak kapcsán, hogy a válság a bérekben tükröződni fog-e, a cégigazgató elmondta, hogy azoknál, akiknek sikerül munkát találniuk, nem történt visszaesés a bérszintekben. A munkák száma bár kevesebb, de már érzik, hogy fokozatosan erősödnek a megrendelések: az áruházi, logisztikai igények reneszánszukat élik. És azok a partnereik, akik még bizonytalanok, nem teljes gőzzel működnek, rugalmas munkavállalót keresnek, ezekhez az igényekhez pedig a diákok kiválóan tudnak illeszkedni, nem úgy, mint a teljes időben foglalkoztatottak.

15 éves kortól lehet dolgozni, de ennyi idősen csak a nyári szünetben. Nappali tagozatos hallgatói jogviszony és diákigazolvány kell az elhelyezkedéshez. A cégvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy kellő körültekintéssel csapjanak bele a munkába a fiatalok: fontos, hogy munkavégzés előtt megtörténjen a szerződéskötés, a feltételeket tisztázzák és minden szükséges információt beszerezzenek.

Bérezés kapcsán elmondta, hogy legalább a minimálbért meg kell fizetni, ez az alsóhatár. Ez órabérben bruttó 960 forint. Azoknál a munkáknál, ahol valamilyen szakirányú tevékenységet várnak el, ott lehet magasabb az arány. Iskolaszövetkezeteken keresztül nagyjából 130 ezer diák dolgozik, de Göbl szerint ez az arány a valóságban magasabb.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42