Ahogy haladunk a nyárba, egyre inkább elérkezik az idénymunkák szezonja. Olyannyira, hogy már most is bőséggel keresnek magyar dolgozókat külföldi munkára.
A járvány okozta sokkból lassan magához tér a munkaerőpiac, egyre több álláshirdetés jelenik meg, ám míg korábban megszokott volt, hogy egy-egy ajánlat mellé a megkereshető összeget is feltüntették, addig mára ezek visszaszorultak. Hogy mi lehet ennek az oka, arra szakértő segítségével keresük a választ.
A koronavírus-járvány során bevezetett veszélyhelyzet, és az azt kísérő gazdasági visszaesés szinte letarolta a munkaerőpiacot: egyes becslések szerint 330 ezer álláshely szűnt meg nagyon rövid időn belül Magyarországon. A helyzet azonban folyamatosan javul, a KSH legfrissebb, ma reggel közölt adatai szerint 103 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt. A Pénzcentrumon HRcentrum rovatában rendszeresen szemlézzük hirdetési oldalakon megjelenő állaslehetőségekét: sok érdekes információt lehet ezekből leszűrni. A koronavírus-válság mélypontjához képest tehát nőtt a foglalkoztatottak száma, és ezzel párhuzamosan egyre több az álláshirdetés is.
Feltűnő viszont, hogy míg a válság előtt számos hirdetésben fel volt tüntetve a pozícióban megkereshető bér bruttó vagy nettó összege, addig ezek mostanra gyakorlatilag eltűntek, de legalábis jócskán megfogyatkozott a számuk.
"A konkrét fizetést, juttatást is közlő álláshirdetések nem tűntek el, az viszont igaz, hogy az ilyen típusú hirdetések aránya a Profession.hu-n megjelenő összes hirdetéshez képest csökkent.
Azóta is folyamatos javulást látunk, de a hirdetések száma nem érte még el a tavalyi év azonos időszakának szintjét. Ebben az új helyzetben pedig a hirdetést feladó munkaadók több jelöltből válogathatnak, és könnyebben találják meg a megfelelő jelöltet, mint eddig, akkor is, ha nem közlik a fizetés és egyéb juttatások mértékét - közölte megkeresésünkre Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.
Arra a kérdésre, hogy a jó gyakorlatnak tartja-e a fizetések kommunikálását az álláshirdetésekben a szakember a következő választ adta: "Abban, hogy egy álláshirdetés figyelemfelkeltő, sőt kifejezetten vonzó legyen a munkakeresők számára, fontos elem lehet a bér ismertetése - folytatta Tüzes Imre, majd hozzátette:
Egyértelmű trendnek látszik, hogy ahol feltüntetik a fizetést jóval magasabb a jelentkezők száma. (Egy 2019-es felmérésünk eredménye szerint a kékgalléros szakmák esetében a többlet 22 százalék míg a fehérgalléros állások esetében ez elérte a 75 százalékot.) Adataink szerint egyébként jellemzően a kékgalléros hirdetéseknél adnak meg bért a vállalatok."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Konkrétumok
A Profession.hu-n jelenleg 344 darab fizetést is megjelölő álláshirdetés egy részében külföldre keresnek szakmunkásokat: idősgondozót Angliába havi 900 ezer forintért, bejárónőt Svájcba 800 ezer forintért, vagy éppen villanyszerelőn Németországba 2600 euróért (950 ezer forint). Magyarországi bérrel együtt meghirdetett állások jellmezően azok, amelyekben kifejezetten jól lehet keresni, mint például szakács (430 ezer forint), mérnök (450 ezer forint), értékesítő (400 ezer forint), vagy éppen műszaki vizsgabiztos (600 ezer forint).
A Workania oldalán is nagyon hasonló számokkal találkozunk, itt összesen 347 fizetéses álláshirdetést ad ki a kereső, de szintén csak a nagyon magas béreket kínááló és a külföldi pozíciók esetében. Itt keresnek például Debrecenbe márkaszervízvezetőt 600 ezres fizetésért, teszt technikust Pécsre 550 ezer forintért, és Dedikált ügyfélkapcsolattartót 300 ezer forintért.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Nagy könnyítés Izraelben - a nap hírei
- A horvát válogatott az Eb-re a "komplett" vb-bronzérmes csapattal áll ki
- Ukrajna elnöke sürgeti a Nyugatot
- Megrendítő vallomások a színészlegendától – könyv jelent meg Benedek Miklósról
- Beindult az EU-csatlakozás-ellenes kampány Moldovában
- Szakértő: észbontó tempóval csapódhatott a szállodahajóba a motorcsónak