31 °C Budapest

Itt a Lidl bejelentése: komoly béremelést kapnak a dolgozók

MTI
2016. június 15. 08:35

A Lidl Magyarország július elsejétől 15 százalékkal megemeli a vállalat minden fizikai dolgozójának bérét, így a márciusi 5 százalékos emeléssel együtt 20 százalékkal emelkedik idén a vállalat több mint 4000 munkavállalójának 90 százalékát kitevő, az értékesítésben és a logisztikai központokban dolgozó alkalmazottak bére - közölte a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.

A közlemény szerint az áruházlánc a 2016-os gazdasági évben 1,2 milliárd forintot fordít az alkalmazottak támogatására.

Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország PR vezetője a tájékoztatás szerint elmondta, a munkavállalók támogatásán túlmenően javasolják a szektorban definiált bérminimum megvalósítást is a kereskedelemi szakdolgozók védelmének érdekében - tette hozzá. Április 1-jétől egyebek mellett ingyenes egészségügyi szakellátásokat, szűrővizsgálatokat, illetve élet-és balesetbiztosítást tartalmazó, minden dolgozó számára elérhető egészségprogramot vezetett be. Márciustól összes munkavállalójának kedvezményprogramot is kínál, amelynek keretében 5-20 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a dolgozók 45 partner üzlethálózatában.

A Lidl 2004-ben jelent meg Magyarországon, mára már 165 áruháza, 3 logisztikai központja és több mint 4000 dolgozója van az országban. A cég a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében termékeinek csaknem 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. a legutóbbi elérhető éves beszámolója szerint a 2015. február 28-ig tartó üzleti évben 261,5 milliárd értékesítési árbevételt ért el, ami 33,7 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. A cég adózott eredménye 8,19 milliárd forint volt ugyanebben az időszakban, csaknem 6 milliárd forinttal magasabb az egy évvel azelőttinél.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 4. péntek
Rozália
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?