Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Sok mindenre kell odafigyelni a munka-magánélet egyensúly elérése és a fenntartása érdekében. Az életben szüntelenül megjelenő új kihívások, az új koronavírus-járványhoz hasonló váratlan helyzetek, valamint a felgyorsult világ miatt azonban ez szinte lehetetlen küldetésnek bizonyul.
Megjelent egy eddig teljesen ismeretlen, új fogalom, az úgynevezett átszivárgás elmélet. Ennek az a lényege, hogy azért mosódik el a munka és magánélet egyensúlya, mert egyes szerepeket, egyes munkaköröket nem tudunk a maga valójában megélni, tehát azok átszivárognak egy másik szerepbe, munkakörbe. És miután az embereknek nincs ideje eközben a stresszkezelésre, ezért ezek a határelmosódások komoly belső konfliktust, ellentétes érzéseket okozhatnak. Állandóan váltogatnunk kell a szerepek között, ami kimozdít minket az egyensúlyi állapotunkból. Például ha otthon dolgozunk, de közben halljuk, hogy a gyermekünk hív minket, akkor máris váltanunk kell egy másik szerepre, ami korántsem ugyanazt követeli meg tőlem, mint a korábbi. Idő pedig nincs az átállásra
- mondta Svéda Dóra, a Coachingcentrum alapítója, humán erőforrás szakértő és coach a HelloVidék kérdésére. A szakember szerint úgy a legkönnyebb megoldást találni, ha tudatosítjuk magunkban, hogy milyen szerepben vagyunk, de ez bizonyul gyakran a legnehezebb feladatnak. Az olyan, új helyzetek, mint például az új koronavírus-járvány vagy épp a munkakörök tartalmának megváltozása ugyanis teljesen új kihívások elé állított minket a mindennapokban.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







