10 °C Budapest

Hiába a 20 százalékos béremelés, lasszóval kell fogni a bolti eladókat

2017. április 21. 12:07

2017 februárjában 20 százalékkal voltak nagyobbak a bérek, mint egy évvel korábban, de az eladók száma mégis csökkent. Pedig több eladó kellene, csak éppen nem ott és annyi, ahogyan megtolták volna a multi áruházaknál. A kereskedelempolitika összehangolása összevisszaságba, kuszaságba fulladt.

A  kormány pontosan akkor jelentette be, hogy nem nyomja át az élelmiszerkereskedőket megregulázó csomagját, amikor kiderült az is, hogy ugyan egy év alatt átlagosan 20 százalékkal nőtt az eladók bére az élelmiszerboltokban, de a létszám éppen ellenkezőleg, még csökkent is egy csipetnyit - írja a Blokkk.com.

2017 februárjában az élelmiszerboltok fizikai dolgozóinak létszáma 65075 fő volt a KSH legfrissebb adatai szerint, egy évvel korábban pedig 65875 fő, tehát pontosan 800 fővel kevesebb. Pedig az élelmiszeresek is nagyon keresik az eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, raktárosokat.

A munkaerőhiány nagyon is pontosan kiolvasható az élelmiszerboltok béremeléséből, mivel már 2016-ban év közben tetemes mértékben meg kellett tolniuk a fizikai munkát végzők bérét, amire már csak rátett egy lapáttal a minimálbér. Így egyértelmű, hogy egy év alatt a béremelés nagyobb részét a munkaerőhiány kényszerítette ki, de nem rohantak többen dolgozni az élelmiszerboltokba.

2016-ban februártól decemberig 154 ezer forintról 178 ezer forintra, átlagosan 24 ezer forinttal nőttek a bérek az élelmiszerboltok fizikai dolgozóinak körében, ami persze csak az átlag, hiszen a sokat szidalmazott multiknál ennél a 16 százaléknál nagyobb emelések is voltak. Ez a 24 ezer forint a munkaerőhiány okozta béremelés.

2016 decemberéhez képest 2017 februárjára már kisebb volt a növekmény, hiszen a 178 ezer forintról 186 ezer forintra ugrottak a havi bruttó bérek, ami már csak 8 ezer forint. Ez a 8 ezer forint volt a minimálbér hatása. Így egy év alatt - 2017 februárja és 2016 februárja között - a béremelések háromnegyedét a munkaerőhiány kényszerítette ki az élelmiszerboltoknál, a minimálbéremelés pedig a negyedét hozta a borítékok megvastagodásának. Persze, csak az átlagot nézve.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A nemzetgazdaság átlagát nézve egyébként a havi bruttó átlagkeresetek egy év alatti 15 százalékos növekedését a munkaerőhiány hozta. A minimálbérhatás - hangsúlyozni kell, az átlagot tekintve - nulla volt, hiszen 2016 decemberéhez képest 2017 februárjára nem kellett az átlagos fizikai bért emelni.

A kisvállalkozások azonban nagyon is szenvednek a minimálbér emelése miatt, minél kisebbek, annál inkább. A kereskedelempolitika összehangolásának a kereskedelemregulázó csomag összebuherálása során éppen azt kellett volna jelentenie, hogy rávilágítson a várható hatásokra. Hát ez nem sikerült, még jó, hogy a kormány a végén ezt azért felmérte. Előbb is megtehették volna a kormány szakértői, már akik leírták és nem vitatták a csomagot.

Az élelmiszerboltok fizikai dolgozóinak átlagos, a hazai és a nemzetközi áruházakat is magában foglaló bérhelyzete 2017 februárjában a következő volt, összevetve az ágazat, valamint a nemzetgazdaság adataival:

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2025.12.03 14:08
Az év végi időszak gyakran jár a szokásosnál nagyobb munkahelyi terheléssel. Ha azonban sikerül jól...
legacykft  |  2025.11.25 17:46
Vajon miért érezzük azt olyan gyakran, hogy két külön világ között próbálunk lavírozni? Hogy a munka...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 6. szombat
Miklós
49. hét
December 6.
Mikulás
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?