38 °C Budapest

Havi egymilliót keres egy COVID-teszt mintavételező itthon: folyamatos a toborzás

2020. november 16. 11:04

Tombol a járvány második hulláma, rekordszámú fertőzöttet találtak ismét, egyre több tesztre, és tesztelőre van szükség. Egy magánszolgáltató emailben keresztül toborozza a védőnőket, gyógyszerészeket, akik akár havi 1 millió forintot is megkereshetnek ezzel a munkával. Nettóban.

Ahogy nő a fertőzöttek száma, egyre több COVID teszt mintavevőre van szükség. Míg Salzburgban az osztrák vöröskereszt koronavírus-tesztelésre képez ki munkanélkülieket, addig Magyarországon a védőnőket, patikusokat célozzák meg az egészségügyi magánszolgáltatók. 

Az egyetemistákat már egy ideje bevonták a munkába: a miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában ismertette, hogy négyszáz műegyetemi diákot mozgósítottak - szállást és étkezést biztosítva nekik -, hogy "taxisofőrként" kivigyék a mintákat levevő medikusokat. Sőt, Csepelen egy parkolóba állítottak be szűrőbuszt, ahova a háziorvosok küldhetik fertőzésgyanús pácienseiket. Ezzel tehermentesítenék a kerületben dolgozó tesztelőket. A szűrésen azok vehetnek részt, akiknek a háziorvosa megrendelte a COVID tesztet, nem súlyosak a tüneteik, azonban a Mentőszolgálat még nem jutott el a lakcímre a mintavétel miatt.

Ám ez még mindig nem elég, folyamatosan toborozzák a mintavevőket. Az Országos Foglalkozás-Egészségügyi Szolgálat Kft. egy üzemorvos cég, mely hivatalos COVID tesztelést végez, emailben keresi fel az egészségügyi dolgozókat, hogy dolgozzanak náluk, méghozzá nem is rossz pénzért:

  • Óradíj munkanapokon: 4 000 Ft
  • Óradíj munkaszüneti napokon: 6 000 Ft

A magánszolgáltató minden esetben házhoz megy, ezzel azt szeretnék elkerülni, hogy egy túlzsúfolt váróban fertőzzék körbe egymást az emberek. A PCR teszt ára 18 900 Ft, az antiGén teszté 9 900 Ft, a szerológiai teszté 9 900 Ft. A kiszállási díj 9 900 Ft/helyszín.

Most megszedheted magad

Hogy egészen pontosan mennyit lehet keresni bónuszokkal kiegészítve Covid tesztelőként, azt a cég honlapján egy táblázat segítségével könnyen ki lehet kalkulálni. Ezek szerint, ha valaki a fővárosban KATA-s vállalkozóként saját autóval havi 21 napot, naponta 7:30-tól 17:00-ig tesztel, és emellett bevállal még 4 munkaszüneti napot is, 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

az havonta nettó 1 062 625 forintot tud keresni.

Ha azonban mindezt munkavállalóként teszi, akkor nagyjából a felét, 556 312 forintot. Ezen felül ők adják a védőfelszerelést, és fizetik a gépkocsi használat költségeit (üzemanyag, amortizáció). A Mérce információja szerint a munkavégzéshez semmiféle egészségügyi előképzettségre nincsen szükség, mi is kerestük a céget telefonon, cikkkünk megjelenéséig, nem kaptunk választ.

Emberhiány itt is, ott is

Államilag finanszírozott tesztre akkor vagyunk jogosultak, ha azt a háziorvos telefonon közölt tüneteink alapján elrendeli, vagy ha egy bizonyítottan pozitív személy közeli kontaktja vagyunk. De sok esetben a mentő kiérkezéséig addig kell várni, amíg az ajánlott karantén tartana. Ezért sok esetben már eleve magánszolgáltatókhoz fordulnak azok, aki szeretnének gyors eredményt - ám a fentiek tanúsága szerint komoly emberhiánnyal küzdenek ők is.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.06.26 13:34
A legtöbb vezető előbb-utóbb eljut oda, hogy a vezetés nem pusztán eszközök, készségek, de még csak...
hrdoktor  |  2026.06.26 12:59
Nyáron is meglepően gyakran jelentkezik torokfájás, aminek a megfázáson kívül számos olyan érdekes t...
laskainelli  |  2026.06.25 13:41
Talán te is ismersz olyan házaspárt – vagy éppen magatokra ismersz –, akik látszólag jól működnek eg...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?