-2 °C Budapest

Ezt megköszönhetjük Matolcsy Györgynek

2012. szeptember 6. 05:38

Sok munkavállalót, munkáltatót meglepetésként érhet a nemzetgazdasági miniszter kedden megjelent rendelete, amely a 2013. évi munkaszüneti napokat szabályozza.

Március végén hozta nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezetét a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A tervezet egyik fontos eleme volt, hogy pihenőnapként kapjuk meg 2012 december 31-ét (hétfő), amit -az akkori tervek szerint- előző szombaton, december 29-én kellett volna ledolgoznunk, így három napos (vasárnap-hétfő-kedd) lett volna az évzáró hétvége.

Hány hosszú hétvége lesz még idén? - KATTINTS!

Sokak meglepetésére azonban módosult a korábbi terv: a kedden, a Magyar Közlönyben megjelent végleges rendelet szerint ugyanis a december 31-i, hétfői munkanapot nem az azt megelőző szombaton, hanem hetekkel korábban, december 1-jén kell ledolgoznunk. A dolog furcsasága, hogy mindezt már a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló rendeletben szabályozza Matolcsy György, mivel a hosszú hétvége apropója 2013. január 1-je lesz, ami pedig keddre esik. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy az újévet egyből egy három napos munkahéttel indítja majd az ország, közvetlenül egy 4 napos munkaszünet után.

Ugyanakkor -mint arról korábban beszámoltunk- december 24-ét szintén pihenőnapként könyvelhetjük el, ezt a hétfői napot december 15-én, szombaton kell majd (szintén előre) ledolgoznunk.

Az alábbi naptár a 2012. decemberi (november végi, január eleji) munkarendet mutatja:


A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra. Nem terjed ki viszont a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?