Betiltották a villanykörtéket: ezentúl így vásárolhatsz izzót

Pénzcentrum
2012. szeptember 5. 05:19

2013 januárjától már negyvenes izzót sem lehet forgalomba hozni Magyarországon. Nagy kérdés ugyanakkor, milyen alternatívát jelentenek az energiatakarékos villanykörték, illetve, melyiknek a fényereje egyezik meg a hagyományos 100-as, 60-as, illetve 40-es fényforrások fényerejével. Ezúttal ebben nyújt némi segítséget a Pénzcentrum.hu.

Az Európai Unió döntése értelmében szeptember elsejétől nem gyártanak már 40-es izzót sem az unió országaiban. Mint ismert, 2008-ban elsőként a 100-as égők, majd a 60-as izzók jutottak ugyanerre a sorsra. Most viszont végleg befellegzett a hagyományos villanykörtéknek. A bolti készletek kifogytával már 40-es égőt is hiába keres majd a boltokban az, aki ragaszkodik a hagyományos villanykörtéhez. Az Ecodesign direktíva szerint a megszokott villanykörtéket azért kell eltüntetni, mert a bennük felhasznált energiának csak 5 százalékából lesz fény, a többit hő formájában adják le, jelentősen növelve a környezeti lábnyomot, ezért energiatakarékos égőkre kell őket cserélni.

Magyarországon is évek óta szeptemberre esik a hagyományos fényforrások kivonása a kiskereskedelmi forgalomból. A Napi Gazdaság értesülései szerint így a százas és a hatvanas égők után jövő év januárjától már negyvenest sem lehet majd forgalomba hozni − elvileg. Gyakorlatilag azonban még a hatvanas körtékből is van még forgalomban, a kiskereskedők ugyanis jókora készleteket halmoztak fel még a tiltást megelőzően - készülve a csillapíthatatlan fogyasztói igényekre.

Előbb utóbb ugyanakkor végleg elfogynak a hagyományos fényforrások, s helyüket átveszik az energiatakarékos égők hada. Nagy kérdés ugyanakkor, mi alapján válasszon izzót az, aki mát hozzászokott a régi kategóriákhoz. A válasz egyszerű: a fényáram egysége, vagyis a lumen (lm) alapján. A boltokban kapaható izzók csomagolásán ugyanis többnyire megtalálható a fényáram egysége is. Felmerül természetesen a kérdés, hogyan viszonyul a hagyományos izzók fényereje a lumennel jelölt izzókéhoz.


Egy fényforrás annál gazdaságosabb, minél több lumen fényáramot sugároz a hevítésére fordított wattonként. A hagyományos 100 wattos villanykörte összesen 1380 lm fényáramot bocsájt ki, tehát 13,8 lm/w-al dolgozik. Ezzel szemben a mai energiatakarékos izzók már watttonként 40-50 lumen fényáramot produkálnak. Rá van például írva a dobozra, hogy 7 wattos és 280 lumen, akkor 280/7 vagyis 40 lm/wattal dolgozik, ez gazdaságos a hagyományos izzó 13,8 lumen/watt fényáramához képest.

Az energiatakarékos izzók beszerzése természetesen általában jóval drágább. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy általában az élettartamuk is jóval hosszabb. Arról nem is beszélve, hogy az energiatakarékos izzók által kibocsájtott fény jóval barátságosabb - jóval kevésbé melegítik fel a környezetüket, mint hagyományos társaik. A vevők ugyanakkor kifogásolni szokták, hogy az új lámpák a régieknél lassabban érik el a teljes fényerőt. Ráadásul ezek a fényforrások épp a bekapcsoláskor veszik fel a legtöbb energiát, a sűrű fel-lekapcsolás pedig rövidíti élettartamukat. Sőt, egyes új izzókban higanyt használnak, aminek mérgező hatásáról még a laikusok is hallottak már.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hamarosan tehát nem lehet majd hagyományos izzókat vásárolni, akadnak ugyanakkor kiskapuk a EU-direktívában. A Napi Gazdaság korábbi írása felhívja ugyanis a figyelmet, hogy az előírás csak a "háztartási célú" hagyományos villanyégőkre vonatkozik, a speciális területeken használtakra nem, sőt rögzíti is, hogy ilyeneket továbbra is tarthatnak a kereskedők. Ezeket az izzókat jellemzően ipari létesítményekben, építkezéseknél alkalmazzák, de kertekben, szaunákban is szokták ezeket az erősebben megmunkált, ütésállóbb darabokat telepíteni. Beszerzésük sem okozhat gondot. Bár tény, hogy a sarki boltban nem feltétlenül fordulnak elő, azonban a nagyobb áruházakban, vagy webshopokban többnyire elérhetőek.

Kicsit ugyan drágábbak, mint a betiltott hagyományos villanykörték, de nem annyival, mint energiatakarékos társaik. Bár tény, hogy élettartamukat tekintve egyértelműen az energiatakarékos izzók érik meg jobban. Jelenleg azonban a spórolás az úr a legtöbb háztartásban, így vélhetően felélénkül majd az ipari fényforrások piaca. S attól sem kell tartani, hogy a 40-es izzók betiltásával drágulni fognak a raktárkészleten lévő maradékok. Sőt, áruk tovább csökkenhet, összhangban azzal, hogy közben óhatatlanul arányosan nő az energiatakarékos fényforrások értékesítése.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm