Európában ugyanezzel a teljesítménnyel más anyagi szinten élne, de Magyarországon a siker nem feltétlenül jelent gazdagságot - mondja a tévés.
Rengetegen, szinte felfoghatatlanul sokan veszítették el a munkájukat egyik pillanatról a másikra, számukra egyetlen remény maradt: az alkalmazkodás. Egy munkaerő szervezéssel foglalkozó szakember is megerősítette mindez, szerinte szépen lassan el kell engednünk annak a világnak az illúzióját, amelyikben eddig éltünk.
Eszter egy munkaerőközvetítő cégnél dolgozik, azok között a szerencsések között van, akinek megmaradt az állása, sőt, napról napra egyre csak halmozódnak a tennivalók, de egyik pillanatról a másikra teljesen új munkakörben, teljesen más kihívások előtt találta magát. Neki sikerült adatptálódnia, és úgy látja, csak az maradhat most a felszínen, aki képes váltani, változtatni az életén, az elvárásain. Azonnal.
Pénzcentrum: Mit dogoztál a járvány alőtt, és hogy változott meg a munkaköröd?
A járvány előtt elősorban fehérgalléros, tehát szellemi munkaerő keresése volt a feladatom, ahogy kitört a járvány, egy csapásra megváltozott az egész cégünk struktúrája. Úgy módosult a tevékenységi kör, hogy most már csak Magyarországon belüli kereséseket végzünk, és erre az egész cégcsoportnak át kellett állnia, az itt dolgozó emberek szerepét, munkakörét is át kellett kalibrálni. Én például hetek óta csak fizikai munkaerő toborzással foglalkozom, és persze mindent őrült sebességgel, azonnal kell csinálni - holott ez most egy teljesen új terület a számomra. Legfontosabb, hogy adaptálódni kell, egyik pillanatról a másikra komplett tevékenységi köröket kell átcsoportosítani. Új folyamatokat kell létrehoznunk, újra kell osztanunk, hogy ki mit csinál. Korszerűsítenünk kellett az adatbázist is, hogy minél gyorsabban tudjunk haladni. Nincs időnk kidolgozni folyamatokat, hanem azonnal kell cselekedni. Hirtelen kell reagálni mindenre, és egy kicsit mindenhol fejetlenség van, hiszen olyan mértékű ez a változás, amire senki nem számított.
Pénzcentrum: A munkájukat frissen elvesztett emberek hajlandóak ilyen hirtelen váltani?
Ez mintha hétről hétre változna. Első héten, amikor elkezdtük a hívásokat, főként azt éreztem, hogy az emberek válogatósak: ilyen munkát nem, meg az messze van, korán kell kelni... A korábban rendezvényszervezésből élők esetében is azt érzékeltem, hogy nem nagyon akarják elfogadni, veszélyhelyzet van, amelyben minden lehetőséggel élni kell. Nem hitték el, hogy ez tartós állapot lesz. Csak lassan, jó pár nap után kezdtem azt érezni, hogy az emberek felfogták, nincs meló, és sokáig nem is lesz. Most már akit felhívok, azt mondja, hogy mindegy, mit, de dolgozni akarok.
Tehát egyre jobban reagálnak az emberek a kialakult helyzetre?
Erre nem lehetett felkészülni, és nem lehet rá jól reagálni. Az emberek tudatáig szép lassan eljut, hogy ez egy tartós változás, és lassan kezdik elengedni a fejükben azt az álmot, hogy két hét múlva visszamegyek az irodámba, vagy pincérkedni. Ez a helyzet az egész társadalomra nagy hatással van, ugyanakkor úgy érzem, mintha ennek a bizonytalanságnak nagy összetartó ereje lenne. Én nagyon hálás vagyok azért, mert nekem van munkám, de senki nem tudja, hogy mi történik holnap, vagy a jövő héten. Mindenki bizonytalan, és ez olyan fokú stressz, amit az emberek nagy része még nem élt át. Ez egy nagyon erős változás, és nehéz feldolgozni, hogy nem tudjuk irányítani az eseményeket. Biztos vagyok abban, hogy ez változást fog hozni az emberek felfogásában, sok minden alapjaiban fog megváltozni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az egyetlen dolog, amivel túl tudunk élni, hogy azonnal alkalmazkodunk a megváltozott feltételekhez, és szigorúan, fegyelmezetten dolgozunk. Szerintem sokunk nem élt meg még soha ilyen fokú bizonytalanságot, ami ilyen globális mértékben jelen van az életének minden területére illetve ugyanúgy, az egész világon.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







