Durva leépítés az oroszlányi üzemben: 250 embert rúgnak ki

MTI
2020. május 18. 10:14

A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el a szövetség alelnöke.

László Zoltán hozzátette, eddig 73 saját és 55 kölcsönzött dolgozó munkaviszonya szűnt meg. A munkáltató tájékoztatta a munkatársakat, hogy ha valaki nem a vállalatnál képzeli el a jövőjét, annak kifizeti a törvényes juttatásokat és "elengedi a dolgozót". Az alelnök elmondta, a vállalatvezetéssel jó a kapcsolatuk, azonban vannak kérdések, melyekben nem értenek egyet. A Wescast április 25. és május 11. között nem termelt. A dolgozókat állásidőre küldték, amelyre alapbér járna, a vállalat azonban ezt nem fizette ki előre nem látott és elháríthatatlan akadályra hivatkozva.

A Szakszervezeti Szövetség szerint a járvány miatti  termeléskiesés a vállalkozás üzleti kockázatába tartozik, ennek terhét nem lehet az alkalmazottakra hárítani.  László Zoltán hozzátette, a cég jogértelmezése szerint a közös megegyezéssel való, nagy létszámú felmondás nem számít csoportos létszámleépítésnek, ezért nem is jelentették be a munkaügyi hatóságoknak.

A Wescast Hungary Autóipari Zrt.-nél 2019 márciusában béremelésért tartottak sikeres sztrájkot, mert az átlagos fizetés alig haladta meg a garantált bérminimumot, ami Oroszlány és környékének átlagához képest alacsonynak számít. A dolgozók nagy terheléssel és szennyezettséggel járó fémöntő és fémmegmunkáló tevékenységet végeznek, ahol a por és a megmunkáló gépek hűtőfolyadéka veszélyt jelenthet az egészségre.

A Wescast kínai tulajdonú, kanadai központtal működő vállalatcsoport, amely a világ legjelentősebb beszállítója a személyautókhoz és a kisteherautókhoz készített, öntött kipufogócsonkok területén. A korábban kanadai tulajdonban lévő vállalatot a Bohong-csoport vásárolta meg és 9 milliárd forintos beruházást telepítették Oroszlányba. A társasággal a kormány 2017 májusában kötött stratégiai megállapodást.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 800 embert foglalkoztató Wescast Hungary Autóipari Zrt. dízelmotorokhoz gyárt turbófeltöltő-öntvényeket és kipufogó-leömlőket. A 2015 óta tartó dízelbotrány a cég eredményére is hatással volt. A cég létszáma 2016 óta ötszáz fővel csökkent, az összes nettó árbevétel 2017-ben 97 millió euró volt, 2018-ban 85 millió euróra csökkent, 2017-ben fél millió eurós adózott eredményről számoltak be, 2018-ban ez 8 millió eurós veszteséget ért el.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 9. kedd
Félix
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?