10 °C Budapest

Brutális leépítés: 800 főtől szabadul meg a jászberényi Electrolux-gyár

2019. szeptember 10. 12:45

Az Electrolux oldalán olvasható, hogy a megnövekedett költségek miatt a rendszerek egyszerűsítésére van szükség: ezért 800 dolgozót érintő leépítés következik a jászberényi üzemben.

Leépíti jászberényi porszívógyártását és hűtőgyártásának nagy részét az Electrolux. Nemcsak ebben az üzemben lesznek elbocsátások, a leépítésekkel kapcsolatban megkezdik a tárgyalásokat a szakszervezetekkel - írta a hvg.hu  A cég oldalán olvasható közleményből az is kiderül, hogy Nyíregyházán közben 100 millió eurót költ a társaság automatizálásra, hogy növelje versenyképességét.

A városban csúcskategóriás hűtők készülnek.

Frissítés: Nem sokkal 13 óra után az Electrolux azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a magyar üzemeket is érintő bejelentéssel kapcsolatban 15:30-kor küldenek ki hivatalos közleményt. Jelenleg a dolgozókat tájékoztatják. Amint megérkezik a hivatalos állásfoglalás a vállalattól, a Pénzcentrum is közölni fogja.

Frissítés: Az Electrolux hivatalos tájékoztatása szerint: 2020 és 2023 között közel 100 millió eurót fektet be az Electrolux a nyíregyházi üzeme fejlesztésébe. A beruházás összegét az Ipar 4.0 szabványoknak megfelelő digitális, ipari automatizációs és robot technológiák beszerzésére és alkalmazására fordítják. Az üzemben nagyrészt intelligens, okos berendezések készülnek majd.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A porszívógyártás, a fagyasztóládák és a felülfagyasztós hűtőgépek gyártásának kiszervezése Jászberényben körülbelül 800 Electrolux munkavállalót érinthet. A kölcsönzött munkavállalók szerződését a mindenkori piaci igények figyelembevételével vizsgálják felül. Az átszervezésre és a termelés-áthelyezésre 2020-tól kerül sor. Az Electrolux elkötelezett a hatóságokkal és egyéb szervezetekkel való együttműködés iránt, hogy támogassa érintett dolgozóit és kölcsönzött munkavállalóit.

Az Electrolux felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal, hogy az átszervezésben érintett dolgozók munkaerőpiacon történő elhelyezkedésére tervet dolgozzon ki. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről. Az üzleti átszervezésnek semmilyen hatása nincs az Electrolux-termékek kiszállítására, valamint a cég ügyfeleire és fogyasztóira.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?