Felvétel egy koncentrált fiatal párról, akik együtt dolgoznak egy digitális táblagépen, miközben otthon egy kanapén ülnek.

Rengetegen szeretnének dolgozni: a cégek úgy válogatnak a munkaerőből, hogy azt rossz nézni

2024. november 26. 16:33 2 perc

A magyarországi cégek munkaerő-menedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatai és elképzelései csak minimális mértékben változtak, de a fluktuáció jellemzően csökkent tavaly óta. Az álláskeresői pályázatok száma 2 éve töretlenül magasnak mondható, így a munkáltatóknak is javultak az esélyeik a megfelelő jelöltek megtalálására – többek között ezek a trendek derültek ki a Profession.hu HR Konferencia 2024 elnevezésű online eseményén.

Összesen 1 213 céges kitöltést elemezve idén is elkészült a HR Körkép elnevezésű kiadvány, amelyben a vállalatok tapasztalatait, várakozásait és terveit mutatták be. A felmérés rámutatott, hogy a magyarországi cégek most valamivel derűlátóbbak a jövő évi munkavállalói állományuk méretének alakulásával kapcsolatban, mint a tavaly ilyenkor.

Többen számítanak 2025-ben változatlan létszámra és kevesebben várnak csökkenést e tekintetben: tavaly a megkérdezett vállalatok 35%-a, idén már 40%-a tervezett változatlan méretű munkavállalói csapattal, míg csökkenésre tavaly 13%, idén pedig 11% számít.

Mekkora volt a fluktuáció?

Idén jellemzően stagnált, vagy inkább csökkent a fluktuáció mértéke és 2025-re vonatkozóan is valamivel optimistábbak most a cégek az őket érintő munkaerő-vándorlási trendekkel kapcsolatban, mint az előző két évben. 2023-ban ugyanis a megkérdezett vállalatok 44%-a számolt be az előző évhez képest nagyobb elvándorlásról, ez az arány jelenleg 37%-ra mérséklődött. Ettől függetlenül a kollégák megtartását, és a munkahelyi élmény javítását jelölték meg legfőbb kihívásként (37%) Ezeken felül a munkáltatók egyharmadánál fontos cél a jövőre nézve a kiválasztási folyamat lerövidítése és a toborzásra szánt költségkeret növelése.

Kik váltanak munkahelyet leggyakrabban a cégek szerint?

A felmérés keretében felmérték azt is, hogy a magyarországi munkaadók szerint kik váltanak leggyakrabban munkahelyet: úgy gondolják, hogy a fiatalabbak lényegesen könnyebben állnak fel és váltanak munkahelyet, mint az idősebb generációk tagjai: 65%-uk nyilatkozta, hogy a 18-29 éves korosztály potenciális elvándorló. A 30-39 évesekről a válaszadók nagyjából fele gondolkozik így, a 40-49 évesek esetében pedig mindössze tízből kettő. A fiatalok után a leggyakrabban állást váltó korcsoportnak az 50 év felettieket tartják (54%). Képzettségi szint tekintetében pedig a közép-, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkezők számítanak leginkább munkahelyváltóknak (54 és 44%) a megkérdezettek többsége szerint.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?