22 °C Budapest
Szomorú munkavállaló csomagolja holmiját dobozba. Kirúgták a munkahelyéről, stresszes feldúlt munkavállaló gyakornok elhagyja az irodát az utolsó munkanapon a tisztességtelen elbocsátás után. Szomorú munkavállaló elhagyja a céget, gazdasági válság felmondott és rossz munkás

Érik a felmondási hullám a magyar munkahelyeken: rettentően stresszesek ezek a dolgozók most

2024. november 20. 12:27

Nem fest túl jó képet a magyar munkavállalók elégedettségéről egy friss kutatás: alig 12% érzi úgy, hogy minden szempontból jó helyen van a munkahelyén, a kisebb városokban élők között az átlagosnál is többen elégedetlenek és a dolgozók alig egyharmada tudja megvalósítani a munka-magánélet egyensúlyt.

A CIB Bank megbízásából készített reprezentatív felmérésben1 arra keresték a választ, mennyire vannak helyükön a magyar munkavállalók. A pénzintézet szerint ugyanis fontos, hogy minél többen tegyék fel maguknak a munkahelyük vonatkozásában is azt a kérdést, valóban a helyükön vannak-e.

A biztonság a legfontosabb pozitívum

A kutatásban rákérdeztek a „jó munkahely” olyan összetevőire, mint a biztonság, a tanulás, az önmegvalósítás, a munka-magánélet egyensúlya, a közösséghez tartozás és az elismerés. A jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatban a legtöbben azt tartják a legfontosabb pozitívumnak, hogy biztonságban érzik magukat és kiszámítható a környezet, amiben dolgoznak, ám ezt is csak 37% gondolja így, a munka és a magánélet egyensúlyát pedig az emberek alig egyharmada érzi megvalósíthatónak.

A kutatás érdekességei közé tartozik, hogy kimagasló arányban érzik biztonságban magukat a középfokú végzettségűek (45%) és a vármegyeszékhelyen élők (51%). Kellő mértékű elismerést és megbecsülést a középfokú végzettségűek kapnak kiemelkedő arányban (34%), míg, ha a kor szerinti elosztás nézzük, akkor azt látjuk, hogy figyelemreméltóan kevés jut az elismerésből a 40 – 59 korosztálynak (23%). A kisebb vidéki városokban élőkre igaz a leginkább (28%), hogy egyik megadott szempontból sem értékelik kedvezően a munkahelyüket.

Stresszes fővárosiak

A munkavállalók jelentős többsége a munkahelyi stressz ellenére meg tudja őrizni a mentális egészségét a munkahelyén (22%-uk teljes mértékben, 48% többnyire), ugyanakkor a válaszadók 9%-a komoly problémákról számolt be ezen a téren. A kutatásból kiderül, hogy a különböző korosztályok eltérően érzékelik, kezelik a stresszt: a 40–59 évesekre jellemző legmagasabb arányban, hogy maradéktalanul jól megbirkóznak a nehézségekkel, a legkevésbé pedig a 18–39 évesekre: a fiatalok közel ötöde gyakran érzi úgy, hogy túl nagy a nyomás, nehezen tartja fenn a lelki egyensúlyát.

Az is figyelemre méltó adat, hogy a végzettség és a lakóhely szerint is nagy különbség van abban, lelkileg mennyire érezzük egészségesnek a munkahelyünket: az alapfokú végzettségűek körében találjuk legmagasabb arányban (27%) azokat, akik teljesen kiegyensúlyozottak, és a felsőfokú végzettségűek közül válaszolták a legtöbben (15%), hogy nagyon nehéz megőrizniük a mentális egészségüket. A budapestiek körében feltűnően sokan (27%) gyakran érzik úgy, hogy túl nagy nyomás nehezedik rájuk.

Elgondolkodtató, hogy a munkavállalók fizikai egészségére és biztonságára mindössze a válaszadók 16%-a szerint figyel teljes mértékben munkahelye, 12% kifejezetten aggasztónak látja a helyzetet.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A munkahelyek fele nem támogatja a szakmai fejlődést

A hosszútávú munkahelyi elégedettség egyik fontos eleme lehet, hogy a munkavállalók tudnak-e új dolgokat tanulni, fejlődni és így továbblépni, ezért erre külön is rákérdeztek a kutatásban. Az eredmények szerint közel azonos arányban elégedettek, illetve elégedetlenek a szakmai fejlődés és a tanulás támogatásával: 45% azok aránya, akik inkább elégedettek, és 50% azoké, akik inkább nem. A 40 alattiak körében többségben vannak azok, akiket támogatnak, a középkorúak viszont az átlagosnál is magasabb arányban érzik úgy, hogy nem kapnak ilyen jellegű segítséget.

Csak 12% elégedett teljes mértékben

A kutatásban alaposabban körbejárt három kérdéskört (helyén van-e, mentális egészség és szakmai fejlődés) együttesen vizsgálva kiderül, hogy mindössze a munkavállalók 12%-ára igaz, hogy teljes mértékben elégedettek a munkahelyükkel: úgy érzik, jó helyen vannak, teljesen kiegyensúlyozottak és maximálisan támogatják a szakmai fejlődésüket. 5% azok aránya, akik mindhárom kérdés alapján teljesen negatív képet jeleztek vissza. Összességében 47% inkább elégedett és pontosan ugyanennyi az inkább elégedetlenek aránya.

A kutatást megrendelő CIB Bank szerint a munkavállalók jólléte szempontjából lényeges, hogy egymást erősítsék a vállalati és egyéni fejlődési célok, ahogy az is, hogy minél többen gondolják úgy, a teljesítmény és a jóllét nem egymást kizáró választási lehetőségek. Munkáltatóként arra törekednek, hogy kollégáik a munkahelyükre, a munkájukra értéket teremtő közösségként és inspiráló élményt jelentő tevékenységként tekintsenek, és szeretnék felhívni a figyelmet ezekre az értékekre.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem