Workers at a distillery

Egyre több lehet a vendégmunkás Magyarországon: retteghetnek a magyar melósok?

2023. november 16. 18:14

Vendégmunkásokat továbbra is csak minősített kölcsönbeadók hozhatnak dolgozni az országba. Erre reagált egy munkaerő-kölcsönző cég.

A nemrég bejelentett munkaerőpiaci tervezet alapján nem változik az eddigi szabály, mely szerint vendégmunkásokat továbbra is csak minősített kölcsönbeadók hozhatnak be az országba gyorsított eljárás keretében. A Pensum Group, mint közleményében írja, elkötelezett a magyar munkavállalók foglalkoztatása iránt, ugyanakkor ezzel párhuzamosan növekedve a harmadik országbeli munkavállalókkal foglalkozó üzletága az év végéig elérheti az érintett országokból toborzott 500 munkavállaló foglalkoztatását.

A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú vállalat az év első felében kezdte meg a felkészülést a nagy volumenű tevékenység folytatására. A társaság idén 62 új partnerrel kötött szerződést, melyekből 25 kimondottan harmadik országbeli munkavállalók meghatározott munkakörökben történő foglalkoztatására irányul, így az év végéig több mint 500 munkavállaló kölcsönzését prognosztizálja az üzletágon belül. A Pensum Group 2023 júniusa óta foglalkoztat harmadik országbeli munkavállalókat, akiknek a létszáma folyamatosan nő, de a belföldi munkavállalók száma még mindig jelentősen magasabb és a társaság továbbra is törekszik az arányok megtartására.

Dr. Hadházy Tamás, a Pensum Group Nyrt. Igazgatóságának a tagja a törvénytervezettel kapcsolatban elmondta, hogy az új keretbe helyezi a vendégmunkások foglalkoztatását. A tervezet tovább szigorítja a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának keretrendszerét, de nem változtatja meg a korábbi szabályt, miszerint vendégmunkásokat továbbra is kizárólag minősített kölcsönbeadó hozhat be gyorsított eljárás keretében.

A szakértő fontosnak tartja azt a kormányzati célkitűzést, hogy az üres álláshelyekre elsősorban magyar munkavállalókat kell mobilizálni, ugyanakkor üdvözli annak a lehetőségnek a megtartását, hogy a gazdaság érdekeinek megfelelően azokra az állásokra, amelyeket magyar munkavállaló nem tud betölteni, lehetőség legyen vendégmunkásokat alkalmazni a meghatározott keretrendszerben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Pensum Group igazgatóságának tagja nemrégiben a Pénzcentrumnak is nyilatkozott, ezt az interjút itt olvashatod el újra:

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 11. csütörtök
Barnabás
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29