21 °C Budapest
A metallurgy worker leaves work and goes towards the exit of the factory.

Nem a magyar melós a kevés, hanem a fizetések túl alacsonyak itthon

2023. október 30. 09:35

Egyre  KSH jelenleg már csak 280 ezer körülire teszi a potenciálisan munkába állíthatók számát, míg 2015-ben még félmillióan, 2010-ben több mint 700 ezren voltak. Egyes vélemények szerint, ha 20-30 százalékkal magasabb lennének a fizetések itthon, nem lenne ekkora a baj.

A feszes, alacsony munkanélküliség jellemezte munkaerőpiacon a foglalkoztatási igény kielégítéséhez B tervre lett szükség, mert az A terv, ami a magyar munkavállalókra támaszkodott volna, már nem működik - írja a Népszava.

Az ide érkező vendégmunkásokkal az eddigi tapasztalatok szerint elégedettek a munkáltatók, gyorsan tanulnak, jól dolgoznak, helyzetükből adódóan szívesen vállalnak túlórát, munkájuk termelékenysége akár 30 százalékkal is felülmúlja a mellettük dolgozó magyar munkavállalókét – osztotta meg tapasztalatait a külföldi munkavállalókról Kovách Endre, a Prohumán 2004 Szolgáltató és Tanácsadó Kft. EU-n kívüli munkavállalókért felelős igazgatója a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztályának a munkaerőimportról rendezett online konferenciáján.

Voltak azonban olyan vélemények is, például Pinczés Balázsé, aki a HR-Network Egyesület vezetője, melyek szerint

Magyarországon nem is annyira munkaerő, mint inkább munkabérhiány tapasztalható.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Felszólalásában megkockáztatta, hogy ha 20-30 százalékkal magasabbak volnának a hazai bérek, akkor nem is tapasztalnánk ilyen mértékű munkaerőhiányt. Emellett szerinte érdemes volna sokkal többet foglalkozni a külföldön munkát vállaló magyarok hazacsábításával

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.09.03 07:56
A rendszeres fizikai aktivitás nemcsak az állóképességünknek tesz jót: a szív- és érrendszer egészsé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 6. 16:06
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 16:26