7 °C Budapest
Smiling young baker at the checkout counter.

Rommá kereshetik magukat a diákok idén nyáron: ezeken a helyeken van rájuk most nagy szükség

2022. július 1. 12:07

Közel háromezer munkáltató jelezte eddig az igényét, miszerint foglalkoztatná azt a 14 ezer egyetemistát és középiskolást, akik részt vesznek a bértámogatást biztosító programban. A mostanáig megkötött szerződések alapján pedig mától több mint 8 ezer diák vagy hallgató állhat munkába. Az augusztus végéig tartó programban megkeresett pénzükből az idén bevezetett szja-mentességüknek köszönhetően minden eddiginél többet tarthatnak meg a 25 év alattiak.

A 2013 óta futó Nyári diákmunka programban a megelőző években már több mint 242 ezer tanulót, hallgatót támogatott a kormány összesen közel 24 milliárd forinttal. A fiatalok június közepe óta regisztrálhatnak az idei kiírásra. Az érdeklődés a hónap végén jelentősen megélénkült, ezen a héten naponta mintegy kétezren jelentkeztek be.

 A programban 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok vehetnek részt. Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél a legfeljebb napi 8 órás munkáért járó bér összegének háromnegyedét vállalja át a program.

 A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, de több mint ezer fiatalt vennének fel nyári munkára Baranyában, Békésben, Csongrád-Csanádban és Hajdú-Biharban is. Ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól. A vállalkozások túlnyomó többsége a turizmus, vendéglátásba keres mosolygós segéderőket a nyári főszezonban megugró forgalom kiszolgálásához. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.

A munkaalapú gazdaság kiépítésében a magyar emberekkel közösen elért eredményeink egyik legfontosabbika, hogy a 2010-es szint harmadára szorítottuk vissza a munkanélküliséget. A magyar adat az uniós átlagnak mintegy fele, a legalacsonyabbak közé tartozik Európában. A pályakezdők foglalkoztatási helyzete is azonos mértékben javult, munkanélküliségi rátájuk harminc százalékról tízre csökkent. Az év elejével bevezetett szja-mentesség tovább élénkítheti a 25 év alattiak foglalkoztatását. Az állandó elhelyezkedéshez biztosít hasznos gyakorlati tapasztalatot a népszerű Nyári diákmunka program. A tömeges érdeklődésre tekintettel az idei kiírás eredetileg kétmilliárd forintos keretösszegét majdnem másfélszeresére emeli, további közel egymilliárd forinttal toldja meg a Technológiai és Ipari Minisztérium.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 – mondta el Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 24. kedd
Mátyás
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
RETAIL DAY 2026
Mi a túlélés – és a profit – valódi titka? A legkisebb webshopoktól az üzletláncokig mindenki választ kap.
Kihagyom