A Yale egyetem jogi kara 36 év után először veszítette el vezető helyét a U.S. News & World Report rangsorában.
A fiatalok a mai naptól kezdve tudnak regisztrálni a Nyári diákmunka programra, ahol a 25 éven aluliak még több pénzt tudnak megtakarítani az szja-mentességnek köszönhetően. A programban eddig több mint 242 ezer tanuló vett részt, akik összesen közel 24 milliárd forintot kerestek.
A Nyári diákmunka programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok jelentkezhetnek. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.
A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. A diákok nettó munkabére tehát az szja-mentességet figyelembe véve havonta akár 122-159 ezer forint is lehet.
A kétmilliárd forintos keretösszegű program 2022. június 15-ével elindult, a diákok mától regisztrálhatnak a területileg illetékes járási (fővárosi kerületi) hivatalok foglalkoztatási osztályainál. A támogatással elhelyezkedő fiatalok legkorábban 2022. július 1-ével állhatnak munkába. Az augusztus végéig tartó program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.
A munkaalapú gazdaság kiépítésében elért eredmények a pályakezdők foglalkoztatási helyzetének nagymértékű javulásában is tetten érhetők. A fiatalok 2010-ben még 30 százalékos munkanélküliségi rátáját a harmadára, jóval az uniós átlag alá szorítottuk vissza. A kormány a vakációs munkavégzés mellett tartós elhelyezkedésüket is kiemelten támogatja. A Vállalkozások munkaerő támogatása segítségével munkába állt minden tíz álláskeresőből négyen 25 év alattiak. E korosztályból több mint 18 ezren jutottak kenyérkeresethez a program közel 11 milliárd forintos támogatásával. A fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzését szorgalmazó külön keretből pedig mostanáig közel háromezer fő után igényeltek összesen 2,8 milliárd forintot.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára elmondta.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








