Magyar Péter miniszterelnök szombaton videójában közölte, hogy benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását.
Újratárgyalhatják a béreket az áruházakban, emelést várnak a dolgozók. Erre azért lehet szükség, mert az infláció elszabadult, az év elején kialkudott, jellemzően 10 százalék alatt maradó fizetésemelések alig fedezik a mostani drágulást. A kereskedelemben pedig állandó a munkaerőhiány.
Több áruházlánc alkalmazottainak jelzésére a munkavállalók érdekképviselete szerint érdemes tárgyalásokat kezdeményezni a cégekkel a jellemzően egy teljes üzleti vagy naptári évre előre kialkudott fizetések évközi emeléséről. "Ezen a területen nagyon jelentős a munkaerőhiány, nehezen töltődnek fel az üres álláshelyek, hiába a vállalatok különféle juttatásokkal megtoldott, látványos ajánlatai. A háború okozta gazdasági megterhelés ellenére a láncok viszont továbbra is nyereségesek" – mondta a Magyar Nemzetnek Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu elnöke, aki azt is elmondta, hogy bíznak abban, hogy az ellátási lánc folyamatának fenntarthatósága érdekében a felek a nemzetgazdaság további biztonságos működése érdekében nyitottak lesznek az észszerű együttműködésre.
Elképesztő különbségek: egyes országokban napokat, máshol heteket kell dolgozni ugyanazért a pénzért
A világon hatalmas különbségek vannak a keresetekben: van, ahol gyorsan összejön 1000 dollár, máshol hetekbe telhet.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







