A magyar munkaerőpiac ma már nem tudja kitermelni azt a létszámot, amelyre a gazdaságnak szüksége lenne.
Őrjítő a munkaerőhiány ebben a szakmában: sokan 2-szeres fizetésért tudnak most ide ejtőernyőzni
Nemcsak az intenzív rövid ciklusú informatikai képzések magas színvonalát, hanem a minden korábbi mértéket meghaladó informatikushiányt is jelzi, hogy a bootcamp képzéseket elvégzők szinte azonnal, korábbi keresetüket akár kétszeresen meghaladó fizetésért tudnak elhelyezkedni - derült ki egy friss auditjelentésből.
A jellemzően 6-18 hónapos IT-képzéseket kínáló, úgynevezett bootcamp iskolák képzései iránti kereslet hazánkban is folyamatosan bővül, amit elsősorban az évek óta növekvő informatikus-hiány magyaráz. A felnőttkori tanulás körébe tartozó képzési formák egyre népszerűbbek a diplomás fiatalok és a programozói tudással nem, vagy csak nagyon kis mértékben rendelkezők körében is.
A hazai bootcampek értékes munkaerővel látják el azokat a vállalkozásokat, amelyeknek egy-egy szakterületre specializálódott junior programozóra vagy tesztelőre van szükségük, hozzájárulva a digitális munkaerőhiány csökkentéséhez. Ugyanakkor a teljes informatikai képzési kibocsátás és a munkaerőpiaci kereslet közötti különbség továbbra is évről évre nő, és egy tavaly publikált kutatás1 alapján 2023-ra akár 26 ezer fő is lehet.
Növekedett a nők aránya a bootcamp hallgatók között
Az IVSZ második alkalommal auditálta a három legnagyobb hazai bootcamp képzőhely (Codecool, Green Fox Academy, PROGmasters) programozó-képzéseit. A jelentés szerint a bootcampek hallgatói között 25,6 százalék volt a nők aránya 2020-ban, ami meghaladja mind a korábbi években tapasztaltakat, mind az infokommunikációs területre jellemző 12 százalékos arányt.
A pandémia miatt bevezetett online oktatási forma olyannyira bevált, hogy a bootcamp iskolák a jövőben is terveznek ilyen képzéseket. Ezeknek köszönhetően például a vidéken élők számára is elérhető lesz a karrierváltás. A járványhelyzetben bevezetett korlátozások miatt munkájukat elvesztők közül sokan kerestek olyan képzési lehetőséget, amellyel új és jövőbiztos szakmát kaphatnak - írja közleményében az IVSZ.
Tízből kilenc bootcamp-hallgató fél éven belül kapott IT állást
A képzők tapasztalatai szerint egy átmeneti megtorpanás után 2020 őszétől a vállalatok fokozatosan visszatértek a pandémia előtti toborzási céljaikhoz, így 2021 elejétől újra megélénkült a junior programozók iránti kereslet. Felgyorsult a hallgatók elhelyezkedése, és a kezdő fizetések 2021 második felére 10-15 százalékos növekedést mutattak az előző évhez képest.
Összességében 2020-ban a hallgatók 88,7%-a tudott elhelyezkedni IT munkakörben a képzők által garantált, maximum 6 hónapos elhelyezési időn belül, ami más szektorokkal összehasonlítva kiugróan magas arány.
Az audittal párhuzamosan a Codecool, a Green Fox Academy és a PROGmasters bootcamp-képzésein végzett hallgatók körében nem reprezentatív alumni-kutatást is végeztek. A megkérdezett hallgatók 40 százaléka 2 hónapon belül, 65,2 százaléka pedig 4 hónapon belül el tudott helyezkedni az IT szakmában a bootcamp képzés elvégzését követően. A végzettek 80,7 százaléka szoftverfejlesztőként helyezkedett el, a többiek egyéb informatikai munkakörben, például szoftvertesztelési területen találtak munkát, és csupán kevesebb mint 5 százalékuk nem tudott IT/szoftverfejlesztési területen elhelyezkedni.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kedvezőbb jövedelmi viszonyok a végzősök háromnegyedénél
A kutatás szerint a bootcampek diákjainak szakmai életútja nagyon változatos: a végzett hallgatók korábban többnyire adminisztratív munkakörben dolgoztak; sokan érkeztek a vendéglátásból, és jelentkeztek kereskedelmi, pénzügyi, gyártási, oktatási, művészeti és autóipari területről is.
A 2015-2019 között képesítést szerzett hallgatók körében elvégzett korábbi alumni kutatás adataival összevetve 30,2 százalékról 40 százalékra nőtt a több mint 7 év munkatapasztalattal rendelkezők aránya a 2020-ban végzettek között. A végzettek döntő többsége arról számolt be, hogy a bootcamp képzés sikeres teljesítését követően a korábbinál jóval kedvezőbbek lettek a jövedelmi viszonyai.
A munkaerőhiány enyhítése komplex beavatkozást igényel
Az IVSZ humánerőforrással foglalkozó vitairata3 szerint a magyarországi digitális gazdaság fejlődését fenyegető legfőbb korlátozó tényező továbbra is az informatikai és digitális munkaerőhiány.
Mivel önmagában sem az informatikai képzési területre felvehetők számának növelése, sem a bootcamp iskolák kapacitásának bővítése nem elegendő a munkaerőhiány felszámolásához, az IVSZ e témával foglalkozó vitairata beavatkozások komplex rendszerét javasolja, melyek közül a legfontosabbak:
- az oktatási rendszer digitális megújítása - digitális kompetencia-minimum bevezetése az érettségi feltételeként (DOS 2.0 stratégia elkészítése);
- az IT és digitális szakképzésbe, felnőttképzésbe és felsőoktatásba jelentkezők számának növelése, a lemorzsolódás csökkentése, a képzők és a vállalkozások közötti együttműködések bővítése („Programozd a jövőd 2030” program);
- nagy volumenű STEM / IKT ösztöndíjprogram a felsőoktatásban;
- a bootcamp képzéseken való részvétel ösztönzése és támogatása, ösztöndíj- és hitelprogram.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








