29 °C Budapest
Újabb béremelést jeletettek be: új juttatásokat kapnak a katonák

Újabb béremelést jeletettek be: új juttatásokat kapnak a katonák

2022. január 7. 18:05

További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját - mondta a honvédelmi miniszter a tárca közösségi oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.

Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak és a tárca dolgozóinak áldozatos munkájukért, mondván: 2021-ben "általuk és a kormány támogatásával tovább erősödött a Magyar Honvédség és ezáltal Magyarország biztonsága".

Hozzátette: új haditechnikai eszközök és felszerelések beszerzésével bővítették Magyarország védelmi képességeit, növelték a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állomány létszámát, így 2010-hez képest ma már 13 ezerrel több katona áll a magyar emberek szolgálatában.

 Benkő Tibor beszélt arról is, hogy kiépítették a katonai pályára irányítás új rendszerét, hamarosan a századik középiskola is csatlakozik a hazafias honvédelmi nevelés kadétprogramjához. Ezzel együtt megemelték a katonai pályára készülő fiatalok ösztöndíját. Jól vizsgázott az életpályamodell, amelynek egyik eleme a katonai hivatás anyagi megbecsülése - mondta a miniszter.

Emlékeztetett: tavaly teljesítményjuttatással ismerték el minden katona és honvédelmi alkalmazott áldozatos munkáját. Idén januártól újabb tíz százalékkal emelték a katonák bérét, és februárban a hathavi fegyverpénz is érkezik - sorolta. Hozzátette: a fegyveres békefenntartó műveletekben részt vevők ellátmányát a tavalyi 15 százalékos emelés után idén további tíz százalékkal növelik, a tisztjelöltek pedig a korábbi szimbolikus ösztöndíj helyett ez év szeptemberétől már illetményben részesülnek. A honvédelmi alkalmazottaknál folytatják a 2019-ben megkezdett béremelést.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország megbízható szövetségesként "kivívta" a NATO vezetésének elismerését, hiszen az atlanti szervezet magyar tábornokot bízott meg a legnagyobb létszámú békefenntartói kontingens vezetésével Koszovóban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.02 21:31
Voltál már úgy, hogy pontosan tudtad, mire vágysz, mégsem mertél lépni? Napokig, hetekig, esetleg hó...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?