A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai az ellenőrzések során is segítik a vállalkozókat a szeptemberben elindult nyugtaadat-szolgáltatásban.
2022. január 1-től érvényesek a frissen bejelentett adóváltozások, jelentősen növekszik a minimálbér, a garantált bérminimum, és ezáltal a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja is.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) november elején jelentette be a legfrissebb adóváltozásokat: a bruttó minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra növekedik, a gyermekgondozási díj és a nagyszülői gyed értéke eléri a szintén 280 ezer forintos értéket. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók gyermekgondozási díja, azaz a diplomás gyed jövő év elejétől 140 ezer forint lesz.
„A fentiek kompenzálására a kormányzat számos adókedvezményt biztosít a munkáltatóknak jövő évtől: 2,5 százalékkal csökken a szociális hozzájárulási adó mértéke, eltörlésre kerül a 1,5 százalék mértékű szakképzési hozzájárulás, a kisvállalati adó mértéke 10 százalékra mérséklődik, a kis- és középvállalkozásoknak továbbra is csak a helyi iparűzési adó felét kell befizetniük az önkormányzatok felé” – részletezte a friss változásokat Karácsony Balázs, a BDO Magyarország adóigazgatója.
A fenti módosításoknak köszönhetően 2022. január 1-tól 100 egység munkabér után már csak 13 egység mértékű élőmunkát terhelő adóbefizetési kötelezettsége áll fenn a munkáltatóknak, ami 4 egység megtakarítást jelent minden egyes munkavállaló után.
Az új szabályozások a tartósan beteg személyek által igényelhető adókedvezményeket is érintik, ami immáron éves szinten akár 120 ezer forintos visszatérítést jelenthet. „A fenti rendelkezések mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára egy kedvezőbb adózási környezetet teremtenek a jövő évtől, és segítik a nettó rendelkezésre álló jövedelem emelkedését” – tette hozzá Karácsony Balázs.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Döbbenetes bérszakadék Magyarországon: ami a fővárosban átlagbér, az egyik megyében már csúcsfizetés
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk az átlagbérrel, ezt azonban a kiugróan magas fizetések könnyen felfelé húzhatják.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






