14 °C Budapest
Woman during job interview and three elegant members of management

Ősztől kezdik a toborzást ezek a cégek: végre vége a létszámstopnak, fellélegezhetnek a dolgozók is?

2021. szeptember 14. 15:01

A hazai munkáltatók nem kevesebb, mint 18 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét a következő negyedévben, miközben csökkentést csupán 8 százalék tervez. A piaci szereplők optimizmusa közel három éve volt utoljára ennél magasabb szinten – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

A ManpowerGroup a világ 43 országában zajló kutatás keretében a hazai munkáltatók 763 fős reprezentatív mintáját kérdezte meg negyedik negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról. A válaszok alapján a Munkaerőpiaci Előrejelzés szezonális hatásokkal korrigált nettó értéke +9 százalékon áll, ami 7 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet, és 1 százalékponttal a mostani, harmadik negyedévre vonatkozó várakozásoknál is magasabb szintet ért el.

Az adatokból úgy tűnik, hogy a cégek munkaerő-stratégiáját az év közepe óta már szinte egyáltalán nem befolyásolják a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bizonytalanságok. Többségük a konjunktúra folytatódására számít, ez a várakozásukat nagyban erősíti az átoltottságnak mind Magyarországon, mind a legnagyobb külföldi exportpiacokon tapasztalható magas szintje

– mondta Fehér Tamás, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója. A kilenc százalékos létszámbővítési mutató egy átlagos mérték, az egyes szektorok között jelentős különbség fedezhető fel. Az év végére a legnagyobb, 12 százalékos mértéket – a karácsonyi időszak közeledte miatt nem meglepő módon –  a nagy- és kiskereskedelemben regisztrálták, de ugyanekkora a nettó létszámbővítési várakozás a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén is, és tőlük csupán egyetlen százalékponttal maradnak el a gyártócégek (11%). A többi szektorban az átlag körül mozog a bővülést tervező cégek aránya, kissé lemaradva áll a lista végén az étterem-vendéglátás szektor, ahol azonban szintén pozitív, 5 százalékos az előrejelzési mutató.

Az ország régióit vizsgálva szintén jelentős eltérések tapasztalhatók, ugyanakkor minden régióban egységesen létszámnövekedést vetítenek előre a cégek.

A legszélesebb körű létszámbővülést az Észak-Alföldön (19%) és Budapesten (15%) várják, de a Nyugat-Dunántúlon (11%) is az átlagot meghaladó a növekedési várakozás. A leginkább visszafogott bővülési várakozásokat a Dél-Alföldön (5%) és a Közép-Dunántúlon (1%) mérték a felmérés készítői.

A létszámnövelési várakozás a nagy, 250 fő feletti és a közepes, 50 fő feletti cégek körében a legnagyobb: 19, illetve 16 százalék. Ez egyben előrevetíti azt is, hogy egyre több térségben várható kisebb-nagyobb munkaerőhiány, hiszen egy-egy nagyobb munkáltató képes akár egymaga felszívni a környezetében a rendelkezésre álló munkaerő-kínálatot. Az 50 fő alatti kis-, illetve a 10 fő alatti mikrovállalkozások ugyanakkor kevésbé bizakodóak, körükben az átlagos várakozás 2, illetve 5 százalékos mértékű.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 646 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 7,28%), de nem sokkal marad el ettől a Sberbank 40 150 forintos törlesztőt (THM 7,66%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A ManpowerGroup mostani felmérésében ismét feltett a szabad pozíciók betöltéséhez kapcsolódó nehézségekről is kérdéseket. A válaszadók 69 százaléka jelezte azt, hogy szembesül ilyen jellegű problémákkal, ezen belül azok aránya, akik jelentős nehézségekről számol be, 32 százalék. Ez utóbbi érték egy negyedévvel ezelőtt még 25 százalék volt, ami azt mutatja, hogy a munkaerőhiány okozta piaci feszültségek erősödnek, és ez a tendencia a következő időszakban várhatóan folytatódni is fog.

Az üres állások betöltésének elősegítésére a cégek 44 százaléka alkalmazza a bérek szintjének emelését. Szintén gyakori eszköz a rugalmasabb munkabeosztások bevezetése (42%). Különféle tréningek, készségfejlesztések vagy mentorprogramok bevezetése a cégek 33 százalékának szerepel az eszköztárában, és a covid-időszak eredményeként ma már a cégek 31 százaléka vezette be ösztönzésként a home office részleges vagy teljes lehetőségét is.

 

A ManpowerGroup globális Munkaerőpiaci Előrejelzése világszerte optimizmust mutat, a 43 vizsgált országból csupán két helyen: Panamában és Dél-Afrikában (-2%) kerültek enyhe mínuszba a foglalkoztatási kilátások. Az élen az Egyesült Államok (+49%) India (+44%) és Kanada (+40%) szerepel. A vizsgált körben szereplő uniós országok között Magyarország a 9 százalékos értékkel kissé az átlag alá került. A legszélesebb körű munkaerő-bővítési szándék Írországban és Szlovéniában (15-15%) mutatkozik. A hazainál kisebb mértékű bővítésre számítanak ugyanakkor Spanyolországban (+4%), Csehországban (5%), Portugáliában (+6%), Olaszországban (+7%), valamint Lengyelországban, Szlovákiában és Svájcban (8-8%) is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Leépítés jöhet a Tescónál

Újabb leépítés jöhet a Tescókban a Magyar Idők keddi száma szerint. A lap a brit anyavállalat belső köreiből megtudta: nem csupán a szigetországban vált kívánatossá...

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2021.09.20 06:46
Egyre több munkaadó mutat nyitottságot a kötetlen munkaidő bevezetése felé, ami a munkavállalók prod...
perfekt  |  2021.09.20 05:12
2020. december 11-én került kihirdetésre a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatáso...
vezetoi-coaching  |  2021.09.18 21:50
Ally McBeal, 5. évad, 2 fiatal ügyvédnő beszélget szerelmi ügyekről. Jenny elmondja Ally-nek, hogy k...
legacykft  |  2021.09.17 19:37
Pezsgő, vidám, családias hangulatban telt a Legacy Alumni első összejövetele. Jó volt látni az izgat...
kovacstunde  |  2021.09.12 14:56
  Magyarországon többnyire még csak azzal találkozunk, hogy lakásokból irodákat alakítanak ki, de N...
NAPTÁR
Tovább
2021. szeptember 21. kedd
Máté, Mirella
38. hét
Szeptember 21.
ENSZ nemzetközi békenap
Szeptember 21.
A hála világnapja
Szeptember 21.
Alzheimer világnap
Szeptember 21.
A magyar termék napja
Szeptember 21.
A magyar dráma ünnepe
KONFERENCIA
Tovább
Sustainable World 2021
Fenntartható befektetések, piaci lehetőségek: varázsszó az ESG
EZT OLVASTAD MÁR?