Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
A járművekhez szükséges mikrocsipek hiánya miatt a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában szeptember 6. és 18. között leáll a termelés - közölte az esztergomi vállalat kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint az érintett dolgozóknak pihenőnapokat biztosítanak, melyeket transzfernapok segítségével a munkaidőkereten belül később pótolnak. A vállalat a termelési szünetet kihasználva az éves beruházási tervben szereplő feladatokat valósít meg, folytatják az anyagmozgatási feladatokat automatizálását, valamint fejlesztik a dolgozók munkakörülményeit és a karbonsemlegességhez kapcsolódó intézkedéseket vezetnek be - tette hozzá a kommunikációs vezető.
A Magyar Suzuki Zrt-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10 ezer munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá. A Suzuki alapítása óta 1,9 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ezzel az értékkel a legnagyobb japán beruházó. A magyarországi újautó-piacon 2020-ban 14 783 Suzuki kelt el, ami 11,55 százalékos részesedést biztosított az öt éve piacvezető márkának.
A vállalat 2020-at 1,656 milliárd euró nettó árbevétellel zárta, ez 31 százalékkal elmarad a 2019. évitől. Az adózás utáni eredmény 20,01 millió euró volt 2020-ban, míg egy évvel korábban 84,46 millió euró.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







