21 °C Budapest
A magyar dolgozók fele még ennyi nettót sem keres: több mint 1,5 millióan vannak

A magyar dolgozók fele még ennyi nettót sem keres: több mint 1,5 millióan vannak

2021. július 1. 09:28

A valós élettapasztalatokhoz sokkal közelebb áll a mediánbér, mint az átlag, előbbi viszont csupán bruttó 332 ezer, aminek a nettója 220 ezer forint körül van: a magyar dolgozók fele tehát még ennyit sem keres meg – írja a Népszava.

Magyarországon jócskán van szakadék az átlagbér és a mediánbér között, ugyanis a teljes nemzetgazdaságban foglalkoztatottak mediánbére már csak 332 ezer forint a KSH által közölt 440,6 ezer forintos bruttó átlaggal szemben. A „probléma” csak az, hogy az átlagbér felfele torzít abban az értelemben, hogy az alkalmazottak felső 10-20 százaléka extramagas, havi több millió forintos jövedelmei felhúzzák az átlagot.

A mediánbér – vagyis a bérek középértéke – azt mutatja meg, hogy a bérstatisztikában szereplő összes (3 millió 73 ezer) munkavállaló közül a sorban középen lévő foglalkoztatott mennyit keres, s ez jön ki bruttó 332 ezer forintra, amelynek a nettója 220 ezer forint körül van – írja a lap.

A gyakorlatban pedig ez azt jelenti, hogy a munkavállalók fele, azaz valamivel több mint 1,5 millió ember havi 220 ezer forintnál kevesebbet keres.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
hrdoktor  |  2026.05.18 14:39
Hogyan függ össze a munkáltató cég eredményessége a munkavállalóinak egészségi állapotával, testi-le...
laskainelli  |  2026.05.07 15:40
Van az a pont egy párkapcsolatban, amikor már nem a nagy veszekedések uralják az időt, hanem a csend...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?