Young man using his laptop to try to solve problem with code. Computer programmer working on new code. Software problem

Itt a lista: ezekben az állásokban nettó 501 ezer forint az átlagbér, rengeteg embert keresnek

2021. május 13. 13:32

Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Szakértők most annak jártak utána, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelölteknek, illetve általánosságban hogyan találkozik a kereslet és a kínálat a piacon.

Az már a DreamJo.bs év eleji felméréséből is kiderült, hogy tavaly a cégvezetői állásoktól eltekintve általánosságban az IT területen dolgozók kapták a legmagasabb béreket hazánkban. Sokan azonban nem is tudják, hogy az IT szakma is heterogén, hiszen egy-egy állás betöltéséhez különböző tapasztalatot, illetve más-más programnyelvek ismeretét kérik a munkáltatók, az összes programnyelv ismerete pedig szinte lehetetlen, így érdemes jól meggondolni a szakma képviselőinek, hogy hogyan fejlesztik magukat. Nézzük melyek a legfontosabb különbségek!

Munkakeresésnél előnyben a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők

A portál elmúlt négy hónapos adatai alapján IT iparágon belül a legtöbb szakembert frontend fejlesztői területre keresik, őket követik a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők a sorban. Sok nyitott pozíció van ezen kívül az IT projektvezető, fullstack fejlesztő, illetve a .NET fejlesztő állásokra is, de a rendszergazdáknak is számos lehetősége adódik új pozíciók megpályázására.

Az IT projektvezetők és a PHP fejlesztők keresnek a legjobban

A legtöbb nyitott pozíció IT területen egyébként a kisvállalatok hirdetései között jelenik meg az oldalon (az összes állás kétharmada), azonban a középvállalatoknál is sok a lehetőség az IT állásokra (a hirdetések csaknem egyötöde), de a mikrovállalatoknál és nagyvállalatoknál is akadnak iparági pozíciók. Az ilyen típusú állásokat meghirdető cégek hatvan százalékának fő tevékenysége a szoftverfejlesztés, a többi vállalat tevékenységei pedig igencsak szerteágazóak.

Az állásportál arra buzdítja a munkáltatókat, hogy az álláshirdetésekben tüntessék fel az adott pozícióhoz kínált béreket, a munkakeresőket pedig arra ösztönzik, hogy az ún. self-branding profiljukon tegyék nyilvánossá bérigényüket. Természetesen az egyes pozíciókra kínált és kért összegek nagyban függnek az adott állástól, az annak betöltéséhez szükséges programnyelvtől, specializációtól, valamint az elvárt szenioritástól is, de az elmondható, hogy

Ki lehet tűnni a programnyelvismerettel a mezőnyben

Egy-egy állás betöltéséhez legtöbbször több programnyelv ismerete is szükséges, és ezen belül is vannak sztárprogramnyelvek, melyek a JavaScript, a HTML, SQL, CSS, Java, React, .NET és a PHP.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Extra juttatásokkal operálnak a munkáltatók

Amikor új munkaerőt keresnek IT területre, a DreamJo.bs felmérése alapján legfontosabb tulajdonságokként a munkáltatók egyrészt azt jelölik meg, hogy az új kolléga csapatjátékos legyen, másrészt pedig, hogy precízen dolgozzon. Emellett fontos még az analitikus gondolkodásmód, a jó kommunikációs készség, a problémamegoldó képesség, az együttműködő hozzáállás, a kreativitás, valamint az önállóság és a nyitottság is.

“Ahogyan növekszik a kereslet az IT szektorban, úgy szembesülnek azzal a munkáltatók, hogy a jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához már nem elég a jó fizetés, egyéb juttatásokkal is honorálni kell a munkát a mindennapokban. Az IT állást kínáló munkahelyi partnereink olyan juttatásokkal igyekeznek kényelmesebbé tenni a munkavégzést, mint a gyümölcsnap, plusz szabadnap, zeneszoba, előfizetés a világ egyik legnagyobb online edukációs site-jára, az Udemy-re,  céges kerékpárprogram, utazási támogatás, sporttámogatás és egyéb képzések” -  mondta el Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója, aki szerint ezek a tendenciák a jövőben még tovább erősödnek majd, hiszen

a jó munkaerő nemcsak az IT iparágban, de minden területen egyre nagyobb kincs, amelyért a munkáltatóknak is dolgozni kell.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm