20 °C Budapest
Rows of shelves with goods boxes in huge distribution warehouse at industrial storage factory.

Több millió magyar melóst zavartak haza: ilyet 5 év alatt még senki sem látott

2021. április 20. 14:02

Döbbenetes mennyiségű munkahelyi többlethiányzást regisztráltak Magyarországon 2020-ban a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legterheltebb hetekben. A klasszikus év eleji és végi, illetve nyári hiányzási csúcsuk mellé egyértelműen megjelent egy tavaszi és egy őszi koronavírus okozta csúcs is, ami összességében 4,4 millió bejelentett munkahelyi távollétet eredményezett, mint 2015-2019 között átlagosan ugyanezekben az időszakokban.

2020-at alapjaiban határozta meg a koronavírus-világjárvány, az év elején az első hullám, a végén pedig a 2. és 3. hullám fektette két vállra a világ országait. A pandémia pedig a világ szinten minden kormányát igen komoly korlátozó intézkedések meghozatalára késztette. A vírus terjedésének megakadályozása, illetve az emberek távolságtartásának biztosításnak az érdekében sok vállalkozás kénytelen volt bezárni a kapuit, más helyeken a termelés állt le, sok munkavállaló pedig kényszerpihenőt kapott.

Ezeket a változásokat pedig híven tükrözik a munkahelyekről hiányzó emberek tömegei.

A 2020-ra vonatkozó friss Eurostat statisztika szerint az EU-ban 5 csúcsot regisztráltak a munkából való távolmaradás mérésekor: a klasszikus január eleji, augusztus közepei és december végi csúcsokon túl megjelent két, eddig nem tapasztalt,

az áprilisi és a novemberi, ami egyértelműen a Covid-19 számlájára írható.

2020 áprilisában például a 15. héten 34 millióval több munkahelyi hiányzást jelentettek az EU-ban, mint ami átlagosan 2015-2019 között volt tapasztalható ugyanezen a héten. Ennél valamivel enyhébb volt az 5. csúcsnyak számító november, amikor is a 46. héten 6,7 millióval több hiányzást regisztráltak a 2015-2019-es átlaghoz képest.

Óriás csapást kapott a magyar munkaerőpiac

Az Eurostat adataiból a magyar adatok elemzésénél is látni, hogy az itthoni csúcsok egyértelműen megegyeznek az európai tendenciával. Nálunk is a 3 klasszikus, sok szabadsággal teli időszak mellett egyértelműen azonosítható az úgynevezett 4. és 5. hiányzási csúcs.

Ahogy a grafikonon látszik, a negyedik, azaz a tavaszi csúcs jóval magasabb volt, mint az 5. őszi. Magyarországon a 13. héten összesen 689 000 munkahelyi hiányzást regisztráltak, ami több mint 600 ezerrel több volt, mint 2015-2019-ben átlagosan ezen a héten. A grafikon jól mutatja, hogy ezen a héten többen voltak távol a munkahelyükről (több mint 170 ezerrel), mint amennyien 2015-2019 között átlagosan szokta a 34., azaz a vakáció szempontjából legnépszerűbb augusztusi héten.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Bár a tavaszitól jócskán elmaradt, de azért mégis látványos volt a 2020-as év végén tapasztalható őszi munkaerőhiányzás is. Ennek a csúcsa a 47. héten volt november végén, amikor összesen 149 ezer munkahelyi hiányzást regisztráltak, ami több mint a duplája volt a 2015-2019 között átlagosan tapasztalható 70 ezernek. Összességében azt lehet mondani, hogy

Nagyot ütött a két Covid-csúcs

A kiadványból és a legfrissebb számokból jól látszik, mennyire brutálisan követték le a magyarországi munkaerőpiaci hiányzások mind a koronavírus első, mind pedig a 2-3. hullámának nyitányát is. Mindez pedig predesztinálja azt, hogy a 2021. márciusi nagy lezárás is hasonlóan aggasztó képet fognak majd festeni a helyzetről ebben a tekintetben.

Ahogy pedig a számokból is láttuk, a 4-5. hiányzási csúcsok összességében Magyarországon azt jelentették, hogy 4,4 millióval (!) több távollétet regisztráltak a munkáltatók, mint amennyit ugyanezekben az időszakokban 2015-2019 között mértek átlagosan. Sőt, a 2020 áprilisi legsötétebb héten többen maradtak távol a munkától Magyarországon, mint amennyien 2015-2019 között klasszikusan a legfelkapottabb augusztusi nyaralóhétben szoktak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem