22 °C Budapest

Bérek, home office, létszámbővítés: kiderült, mi várható 2021-ben a magyar munkaehlyeken

2021. március 3. 14:31

A hazai közép- és nagyvállalatoknál dolgozó szakemberek optimisták cégük idei üzleti teljesítményével kapcsolatban, közel 40%-uk szerint a forgalmuk még 2021-ben eléri a járvány előtti szintet - derül ki a Randstad friss kutatásából. A felmérés szerint a vállalatok 38%-a tervezi a jelenlegi dolgozói létszám bővítését 2021-ben, míg harmaduk már az üzleti év első felében így tenne.

A ’Randstad HR Trends Survey 2021’ kutatásban megkérdezett szakemberek szerint érezhető volt szektorukban a járványhelyzet hatására bekövetkezett visszaesés: mindössze 30%-uk számít vállalata forgalmának növekedésére 2021-ben - míg 2019-ben 71%-uk volt ezen a téren optimista -, több mint felük stagnálással, 17%-uk pedig csökkenéssel kalkulál. Ugyanakkor a menedzserek majd 40%-a még idén számít arra, hogy vállalatuk teljesítménye eléri a korábbi szintet, 18%-uk nyilatkozott úgy, hogy forgalmuk nőtt a járványhelyzet alatt, míg 12% szerint nem fogják elérni a válság előtti üzleti eredményt.

Tervben a létszámbővítés

A válaszok alapján a vállalatok 38%-a tervez - alkalmi vagy állandó munkavállalókkal történő - létszámbővítést 2021-ben. A megkérdezettek leginkább az IT-szakemberek (41%), a fizikai dolgozók (35%) és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak (29%) felvételével kapcsolatban bizakodóak. Amikor a rövidebb távú - 6 hónapra vonatkozó - tervekre kérdeztünk rá, a válaszadók harmada nyilatkozott úgy, hogy optimista a munkaerőfelvétel megindulásával kapcsolatban az üzleti év első felében.

Erről a témáról is szó lesz május 13-án a Portfolio HR Revolution 2021 konferencián. Ne maradj le, regisztrálj már most az exkluzív rendezvényre. További részletek ITT!

Stabilizálódó bérek

A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy a járvány nem volt jelentékeny hatással az érintett cégek 2021-re előirányzott munkabér-kifizetéseire. A megkérdezettek 70%-a tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46%-uk inflációkövető béremelésről, ötödük pedig a korábbival megegyező fizetésekről számolt be. Ezenkívül a menedzserek 61%-a szerint a vállalatuk által kínált fizetések a koronavírus-járvány idején eddig sem változtak, míg közel harmaduk szerint emelték is a béreket. Kis hányaduk, mindössze 5% számolt be fizetéscsökkentésről 2020 márciusa óta.

A béren kívüli juttatások közül a home office vezet

A versenyképes fizetési csomag (48%), a nemzetközi karrierlehetőségek (23%) és a rugalmas munkakörülmények (71%) csökkenő mértékben, míg a munkahely biztonsága (34%) egyre inkább kulcstényezőnek számít a szakemberek bevonzásában.

A vállalatok által ajánlott béren kívüli juttatások közül a home office vezeti a listát: a cégek 83%-a él ezzel a lehetőséggel, döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően. 2019-hez képest jelentősen nőtt (11 százalékponttal 64%-ra) azon vállalatok aránya, akik a karrierfejlődés lehetőségét kínálják, csökkent viszont (7 százalékponttal 63%-ra) azoké, akik versenyképes fizetést nyújtanak.

Látványosan nőtt az elmúlt két évben (12 százalékponttal 33%-ra) az egészségbiztosítás szerepe a juttatások között, de emelkedett az extra szabadnapok (24%), a fizetett szülői szabadság (22%), illetve az élet- és balesetbiztosítások (21%) bevezetése is.

Az iparági tapasztalat gyakran hiányzik

A résztvevők 57%-a állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23% úgy véli, hogy 2021-ben a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. Mindössze 13% nyilatkozott úgy, hogy a folyamat rövidülésére számít a következő időszakban.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A válaszadók többsége (45%) 2021-ben a fluktuáció stagnálásával számol, míg a 27% számít kisebb, 22% pedig nagyobb mozgásra a saját területén.

A szakemberek szerint a munkaerőpiacon elérhető jelöltek főbb hiányosságai között továbbra is az iparági munkatapasztalat hiánya vezet, a válaszok 52%-ában jelent meg. A vállalatok szemszögéből nézve még mindig jelentős problémát jelent a nyelvtudás hiánya (37%), ugyanakkor jelentősen csökkent 2019-hez képest a gyenge ’soft skill’-ek említése (23%) - utóbbi akár betudható a csökkentett irodai jelenlétnek és a ritkább személyes interakciónak is.

A hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekintik a legfontosabb eszköznek a vállalati szakemberek (58%), ugyanakkor ezen a téren is csökkent a fizetés és az egyéb kompenzációs csomagok szerepe (37%).

A jó munkaerőt továbbra is keresni kell

A következő időszak HR-szakmai kihívásairól kérdezve továbbra is vezet, egyben jelentősen nőtt (a 2019-es 56%-ról 68%-ra) a legalkalmasabb munkaerő megtartásának problémája. Két év alatt 39%-ról 57%-ra nőtt azok aránya, akik szerint a teljesítmény és a produktivitás növelése komoly terhet jelent az átalakuló munkakörülmények miatt. Azonos arányban (42%) említették komoly kihívásként a tehetséges vezetők kinevelését és a munkáltatói márka fejlesztését és megőrzését a jelen problémák között.

Közel megduplázódott azok aránya, akik szerint a nyitott és rugalmas munkahelyi környezet megteremtése is nehézséget jelenthet a mostani időszakban - 40% nyilatkozott így. Feltehetően a távmunka és a csökkentett irodai jelenlét számlájára írható, hogy 23%-ra nőtt azok aránya, akik szerint már a dolgozók hatékony tájékoztatása is kihívásokba ütközik.

Erről a témáról is szó lesz május 13-án a Portfolio HR Revolution 2021 konferencián. Ne maradj le, regisztrálj már most az exkluzív rendezvényre. További részletek ITT!

A kutatásban azt is vizsgáltuk, hogy az otthoni munkavégzés mennyire válhat valóban az új normává a vírus elvonulását követő időszakban. A válaszadók 37%-a heti 1-2 nap, 22%-a 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5% nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson, illetve a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.04.14 16:58
Régen írtam blogbejegyzést. Valahogy nem volt hozzá kedvem. De arra jutottam, így négy év után ezt a...
legacykft  |  2026.04.08 14:55
Egyre több olyan szakemberrel találkozunk, akik csoportokkal dolgoznak, legyen szó önismereti folyam...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem