26 °C Budapest

TOP fizetések Magyarországon: ők kerestek a legjobban 2020-ban

2021. január 27. 14:33

2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest. A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza a magyarok. Még mindig a pilóták keresnek a cégvezetőkön kívül a legjobban, a legrosszabbul pedig a munkavállalóként dolgozó varrónőket fizetik meg. Elemzés készült arról, hogy hogyan kerestünk 2020-ban.

Nemrég vette át a Fizetések.hu oldal üzemeltetését a Dreamjo.bs újgenerációs állásportál, amely immáron öt éve segít abban a kis-, közép- és nagyvállalatoknak, hogy minél sokszínűbben ismertessék meg magukat a potenciális álláskeresőkkel. 2020-ban pedig nyitottak a munkavállalók felé is: az ún. self-branding profillal az oldalon már az álláskeresők is bemutatkozhatnak a cégekhez hasonlóan. “Fontosnak tartjuk, hogy mind az álláskeresők, mint a munkaadók tisztában legyenek azzal, hogy egy-egy pozícióban milyen reális átlagkeresettel lehet számolni. Szerencsére azt látjuk, hogy egyre erősebb tendencia, hogy az álláshirdetésekben már a fizetések is transzparensen megjelennek. Bízunk abban, hogy ez a folyamat a jövőben is folytatódik" - mondta Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója.

Kezdenek felzárkózni a vidéki fizetések a fővároshoz

Az átlagkereset a tavalyi évben a járványügyi helyzet ellenére összesen 4.7 százalékot emelkedett a Fizetések.hu adatai alapján és így bruttó 486.696 Ft-on állt meg. Az elmúlt évekhez képest csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között. Míg 2019-ben a fővárosi és a legrosszabbul fizetett megyei átlagkereset között 142.000 Ft különbség volt, ez a szakadék 2020-ban jelentősen, 89.500 Ft-ra csökkent a portálhoz beérkező adatok alapján. A legjobban fizetett régiók közé a fizetések terén még mindig kiemelkedő Komárom-Esztergom megye mellett Győr-Moson-Sopron, Heves, Fejér és Bács-Kiskun megye került be, míg a legalacsonyabb fizetésre Csongrád, Békés, Nógrád, Tolna, Somogy és Baranya megye lakosai számíthattak tavaly.

Az IT szektorban lehet a legjobban keresni

Ahogyan azt már a korábbi években is megfigyelhettük, a legmagasabb fizetést 2020-ban is a cégvezetésben dolgozók vihették haza, őket követték az IT és fejlesztés területén dolgozók, illetve a lízing, a telekommunikáció és a menedzsment munkaköröket betöltők fizetései. Visszatekintve az elmúlt öt évre, a kékgalléros állások területén volt megfigyelhető a legnagyobb fizetésemelkedés, közülük is a bányászat, kohászat területén dolgozók, a fafeldolgozó és a gépipari munkások fizetése emelkedett meg a legnagyobb mértékben. A nem kékgalléros területen tevékenykedők közül az adminisztráció, az egészségügyi és szociális ellátás területén dolgozóknak nőtt 5 éves időtávban legnagyobbat a fizetése. A legkisebb fizetésemeléssel 2015-höz képest a lízing, a marketing és reklám, az oktatás, képzés, valamint a gyógyszeripar területein dolgozók számolhattak.

A rendőröket érdekli leginkább mások fizetése

Az oldal segítséget nyújt abban, hogy a munkavállalók ingyenesen és személyre szabhatóan tudjanak informálódni arról, hogy a munkatapasztalatuk alapján adott iparágban milyen bruttó bérre számíthatnak. A tavalyi évben a legnagyobb érdeklődés a rendőrök részéről érkezett a portálra. Rajtuk kívül az óvodai dajkák, az orvosok, az óvodapedagógusok, valamint a fogászati asszisztensek voltak a leginkább kíváncsiak arra, hogy országosan milyen fizetésre számíthatnak a pozíciójukban dolgozó magyarok.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Top fizetés a pilótáknak, orvostanácsadóknak és vezető fejlesztőknek

Amennyiben nem vesszük figyelembe a felsővezetői pozíciókat, úgy a hosszú évek tendenciája 2020-ban is érvényes maradt: a legmagasabb fizetésre a pilóták számíthattak, akiknek a bruttó átlagbére az elmúlt évben több, mint százezer Forinttal nőtt a pandémia ellenére és így a tavalyi évben elérte az 1.170.770 Ft-ot. Őket követték az orvostanácsadók átlagosan 1.048.360 Ft bruttó keresettel, illetve a vezető fejlesztők, akik átlagban összesen 1.016.170 Ft bruttó bérre számíthattak a tavalyi évben. A top 5-ös listára az IT menedzserek és az account directorok jutottak még fel, de az ő bruttó átlagkeresetük már egymillió Ft alatt volt. A legalacsonyabb bruttó átlagkeresete a munkavállalóként dolgozó varrónőknek volt 2019-ben, 196.700 Ft-os havi bérükkel még a 200 ezer Ft-os határt sem érték el. Minimálisan e határ felett kerestek az óvodai dajkák, a portás, informátor munkakörben dolgozók, a tanár asszisztensek és a munkavállalóként dolgozó cipészek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 20. hétfő
Illés
30. hét
Július 20.
A Hold napja
EZT OLVASTAD MÁR?