Ez a szakma szívja fel a járvány veszteseit: fél milliós fizuval is toboroznak

2020. december 16. 16:50

A járvány kitörésével számos munka, tevékenység és szolgáltatás az online térbe költözött, ezzel párhuzamosan pedig extrém módon megnőtt a piaci kereslet az olyan szakemberek iránt, akik ezeket a tevékenységet megfelelő módon támogatni tudják. Friss statisztikai adatokból pontosan kiderül, milyen égető szükség van rájuk.

A telekommunikációban foglalkoztatottak száma (20-64 év) a COVID-19 járvány előtt csökkent, és 2008. első negyedévi 1 millió 181 ezerről 2019 negyedik negyedévében 823 ezerre esett vissza. 2020 első két negyedévében azonban ez a szám meredek emelkedésnek indult. 2020 második negyedévében 1 millió 043 ezer embert foglalkoztattak a távközlési szektorban. Ez 7 százalékos növekedést jelent 2020 első negyedévéhez képest és 21 százalékos növekedést 2019 második negyedévéhez képest - derül ki az az Eurostat frissen megjelent publikációiból.

2019 második negyedévéhez képest 2020 második negyedévében az adatokkal rendelkező 24 tagállamból 9-ben nőtt a távközlésben foglalkoztatottak száma, miközben Portugáliában stabil maradt. Ezzel szemben a távközlési ágazatban a foglalkoztatás a fennmaradó 14 tagállamban csökkent az országok közlése szerint.

Magyarország

Hazánk nemzetközi összehasonlításban nem áll rosszul, pláne, ha figyelmebe vesszük a lakosságszámot is:

Ahogy az a fenti ábrán is látszik, az adatközlő országok közül hazánk a 10 helyen áll, ami az ebben a szektorban foglalkoztatottak számát illeti. Óvatos becslések szerint is mintegy 22 ezer informatikus hiányzott a magyar munkaerőpiacról 2019-ben, és ezt a szektort még a koronavírus-járvány sem tudta visszavetni. Éppen ellenkezőleg, a világválság számos területen nyitott új lehetőségeket az IT-sok számára, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a jövő kihívásait csak a technológia segítségével lesz képes legyőzni az emberiség. A digitális gazdaság már most közel minden ötödik magyarnak biztosít munkát, ez az arány pedig minden bizonnyal robbanásszerű növekedést mutat majd a következő évtizedben, ahogy egyre többen, egyre szélesebb körben alkalmazzák a legújabb technológiákat mindennapi feladataik során.

Megéri képezni magad

A Központi Statisztikai Hivatal minden hónapban közli az átlagkereseteket nemzetgazdasági ágakra lebontva (foglalkozásokra bontva egy ideje már nem elérhető). Ezek szerint az információ, kommunikáció területén az átlagkereset 2020. szeptemberében

nettó 434 480 forint volt.

Informatikusként pedig még ennél is többet lehet keresni: egy friss felmérés szerint a cégek Magyarországon átlagosan bruttó 660 ezer és 955 ezer forint közötti sávban fizetnek az informatikusoknak.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

 

 

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem