Az Európai Unióban 2024-ben 3 367 ember nem tért haza élve a munkahelyéről, az Eurostat friss adatai szerint pedig közel negyedük ugyanabban a szakmában dolgozott.
Kiadta az Európai Bizottság az európai minimálbér bevezetéséhez szükséges direktíváját. Emellett uniós kötelezettség lesz a szakszervezetek megerősítése. Az uniós bizottság elnöke Ursula von der Leyen is megerősítette, hogy az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására.
Az Európai Bizottság kiadta az európai minimálbér bevezetéséhez szükséges direktíváját: a tagállamokra kötelező szabályozás lesz, ami kimondja, hogy minden európai munkavállalónak jár a megélhetéséhez szükséges tisztességes bér. Emellett uniós kötelezettség lesz a szakszervezetek megerősítése.
Az uniós bizottság elnöke Ursula von der Leyen is megerősítette, hogy az Európai Bizottság az európai minimálbérekre vonatkozó uniós irányelv-javaslatot terjesztett elő az Európai Unión belüli munkavállalók tisztességes megélhetésének biztosítására.
Von der Leyen azt mondta, a koronavírus-járványt követő fellendüléshez, valamint a méltányos és erős gazdaság megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban biztosított legyen a tisztességes megélhetés, és ebben a minimálbérek alapvető szerepet játszanak. A javaslat a tisztességes verseny biztosításával segít megvédeni azokat a munkáltatókat is, akik egyidejűleg tisztességes bért fizetnek a munkavállalóknak - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






