Majka szerint húszévesen még nem feltétlenül a pénzkeresetnek kellene az első helyen állnia.
A munkába való visszatérés gyermekvállalás után komoly problémákat vet fel minden anyuka számára. Sokan önértékelési gondokkal küzdenek vajon kelleni fog-e még a piacon és a munkahelyek hogyan fogadják őket, ha már családot alapítottak. Az édesanyák segítésére és a munkahelyek családbarát szemléletformálása céljából hozták létre országos szinten a Család és KarrierPONT-okat.
A kecskeméti Család- és KarrierPONT még 2018 júliusában nyitott meg. A "Nők a családban és a munkahelyen" című pályázat megvalósítása során, céljuk, hogy segítsék a gyermeket nevelő vagy családtagot gondozó édesanyákat visszatérni a munka világába. Ehhez különféle tanácsadásokat, készségfejlesztő foglalkozásokat és képzéseket szerveznek. Ezen túl, a munkavállalók és munkáltatók között egyfajta híd szerepet szeretnének betölteni a család és a munka összeegyeztethetősége érdekében.
Gyakoti tapasztalat, hogy az édeasnyák önbizalomhiánnyal küzdenek és a munkaerőpiacon tapasztalt elutasítás csak még inkább tetézi bátortalanságukat, elkeseredettségüket. Ezekben az esetekben szívesen veszik igénybe a kecskeméti Család- és KarrierPONT-ban elérhető lehetőségeket. Számos olyan munkába visszatérő ügyfelük is van, aki álmai megvalósítása és gyermekei mindennapos ellátása kapcsán vállalkozást szeretne alapítani, ezen oknál fogva felmerülő kérdéseivel keres fel minket. Sokan vannak azonban azok is, akik a GYES/GYED utáni visszatérés időszakában nincsenek tisztában a jogaikkal és kötelezettségeikkel, ezért fordulnak irodánk munkatársaihoz.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







