3 hetük maradt a döntésre: rengeteg magyar melós béremelésre múlik ezen

MTI
2020. január 6. 08:29

A következő egy-két hét során, de a bérszámfejtés miatt legkésőbb január 20-ig meg kell állapodni a bérekről azoknál az áruházláncoknál, amelyek a klasszikus január-decemberi üzleti év szerint működnek - írja a hétfői Világgazdaság.

A következő egy-két hét során, de a bérszámfejtés miatt legkésőbb január 20-ig meg kell állapodni a bérekről azoknál az áruházláncoknál, amelyek a klasszikus január-decemberi üzleti év szerint működnek - ismerteti a lap.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a gazdasági napilapnak elmondta: az OBI-val már megállapodtak, de a héten tárgyalnak a többi közt az Auchannal, és a Spar-ral is. Akár két-három fordulóban is egyezségre lehet jutni, de sok múlik azon, hogyan sikerült a karácsonyi szezon, hiszen az éves árbevétel 30-35 százalékát is hozhatja a negyedik negyedév.

A budapesti kiskereskedelmi bérek jellemzően bruttó 215 és 270 ezer forint közöttiek, de aki a dolgozók legjavából válogatna, annak legalább 295 ezer forintos bérben érdemes gondolkodnia, amelyet ha megad a pénztárosoknak és az árufeltöltőknek, akkor garantáltan vonzó munkáltatónak számít - írja a napilap.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 20:32