A mentálhigiénikus képzés akár már 1–2 év alatt elvégezhető, és havi bruttó 375 947 forintos átlagfizetéssel lehet benne elhelyezkedni.
Szerdától indul az idén 49. alkalommal megrendezett Műegyetemi Állásbörze. A rendezvényen összesen 140 cég keres felsővégzettséggel rendelkező új munkavállalókat - pályakezdőket és több évnyi tapasztalattal rendelkezőket egyaránt. A legnagyobb kereslet idén villamosmérnökökre van, akiket az informatikusok majd a gépészmérnökök követnek. De mellettük keresnek még bölcsészeket és jogászokat is, illetve atomerőműbe ugyanúgy várnak új kollégákat, akár csak a légi irányítók közé. A Portfolio november 20-i konferenciáján a munkavállalóbarát szervezet és környezet kialakítása lesz fókuszban. Részletes program, jelentkezés itt: Big Office HR Brand Day
Több ezer hazai és külföldi álláslehetőséget kínálnak két napon keresztül a Műegyetemen megjelenő vállalatok. Pályakezdőknek 104, tapasztalattal rendelkező munkavállalóknak 101, míg hallgatóknak 86 kiállító kínál nyitott pozíciókat. Az előzetes felmérés szerint a legnagyobb számban (83) villamosmérnököket, informatikusokat (80) és gépészmérnököket (67) keresnek, de más végzettséggel rendelkezőknek is bőven van miből válogatniuk.
- mondta a Műegyetemi Állásbörze szervezője. Kiss Gergő hangsúlyozta, hogy a munkaadók sokszínűségére utal már a méretük is: a kiállítók között találni mindössze 10 főt foglalkoztató kisvállalkozást, ahogyan 105 ezres nagyvállalatot is.
Fontosnak tartja azt is, hogy ma már jóval nagyobb figyelmet fordítanak a már meglévő kompetenciákra, mint korábban. “Sokszor már önmagában a felsőfokú végzettség elég, kevésbé lényeges az, hogy pontosan milyen diplomával is rendelkezik az illető. Sok vállalat ugyanis fél-egy éves képzés keretében biztosítani tudja az adott pozícióhoz szükséges készségek és tudás átadását" - magyarázza. Ennek megfelelően olyan kiállító is van, aki szinte bárkit átképez másfél év alatt programozóvá úgy, hogy az időszak végére piacképes tudással rendelkező programozókká válhatunk. Kiss Gergő szerint komoly változás érzékelhető az állásbörzén az elmúlt 5 évben:
“Jóval nagyobbak, szebbek és jobbak a standok, amelyeken több aktivitással is várják a jelentkezőket. Összességében szemmel láthatóan többet költenek employer branding-re a kiállítók, mint korábban" - magyarázza a szervező.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Miért van még mindig létjogosultsága egy állásbörzének az online állásinterjúk világában?
Kiss Gergő úgy látja, hogy egy ilyen rendezvényen sokkal könnyebb kitűnni. “Itt a személyiségünk, a kommunikációs készségeink is sokat számítanak, könnyebb kiemelkedni, mint a kinyomtatott CV-k és e-mailek tengerében" - mondja, hozzátéve azt is, hogy egy hagyományos toborzási folyamat során előfordulhat, hogy majd csak a 3-4. Körben lesz lehetősége a jelentkezőnek arra, hogy egyáltalán kérdezhessen. “A kiállító cégeknek ugyanakkor azt javasoljuk, hogy ne csak egy HR-es álljon a pultban, hanem legyen kint egy kolléga is, akitől szakmai dolgokat kérdezhetnek az álláskeresők, de fontos, hogy olyan is legyen, aki nemrég még a pult másik oldalán állt. Így ő könnyebben tud válaszolni a kezdők kérdéseire, hiszen szinte még ő maga is az."
A sikeres álláskereséshez nélkülözhetetlen felkészülést ingyenes tanácsadásokkal és előadásokkal segítik a helyszínen. Az esemény ingyenes és nyitott bárki számára, aki aktívan állást, gyakornoki pozíciót keres, vagy aki csupán tájékozódni szeretne a munkáltatók igényeiről és a könnyebb elhelyezkedés feltételeiről.

Régen látott munkaerőpiaci válság körvonalazódik: egyre több magyar retteghet a kirúgástól 2025-ben?
Miközben a munkaerőpiac első ránézésre stabilnak tűnhet, a felszín alatt komoly átrendeződés zajlik, erre pedig jobb felkészülni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


