Ennyit kereshet, aki idén szüretelni áll, régiónként és munkakörönként is nagyok a különbségek.
Újratárgyalná a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodást a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), Kordás László elnök ezért kezdeményezte a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) összehívását - írja a Népszava.
A tavaly év végén elfogadott bérmegállapodás az idei és a jövő évre vonatkozóan is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést rögzített, és szintén 8 százalékban határozták meg az általános béremelésre vonatkozó ajánlást. Kordás László szerint azonban a gazdaság eddigi teljesítményére vonatkozó elemzések azt mutatják: jóval nagyobb, 10 százalék feletti béremelésre is lehetőség lett volna már az idén is. Jövőre pedig két számjegyű emelést szeretnének, hogy "ne szakadjunk le végleg Európától".
A munkaadók minden minimálbér-emelésnél panaszkodnak, hogy nem tudják kigazdálkodni annak fedezetét, a szakszervezet ezért az adócsökkentést és a progresszív adózás bevezetését is szükségesnek tartja - emelte ki a lap.
Nem vicc: havi félmillió forintot is hazavisznek ezek a magyar diákok, itt a titok, hogyan csinálják
Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






