Ha a péntek is szabadnap lenne a dolgozók számára, sokak életében egészen más helyet foglalhatna el a munka intézménye.
Igencsak rájár a rúd Tóth Andira, aki még 2014-ben nyerte meg az X-faktort. Az énekesnő elmondása szerint ott tartott, hogy se munkája nem volt, se pénze, aminek következtében már az albérletét sem tudta fizetni. Ezért lépnie kellett.
Tóth Andi 2014-ben nyerte meg az X-faktort, akkor hirtelen zúdult rá a siker, amihez a tehetségkutató pénznyereménye is hozzácsapódott. Sokan tehát azt hihetik, hogy egy ilyen teljesítménnyel az énekesnő a toppon van. Ezzel szemben Andi a Borsnak bevallotta, közel sem áll annyira jól a sora, mint ahogy azt mindenki hiszi.
- mondta el a lapnak az énekesnő, aki már a sokadik menedzsmentváltáson van túl, mert mint mondja, akik felkarolták, általában csúnyán átejtették, és bevétele nagy részét zsebre tették.
- tette hozzá az énekes, aki anyagai helyzete okán kénytelen volt odaköltöznie barátjához, mert már az albérletére sem futotta.
- számolt be aktuális helyzetéről Tóth Andi.
(Címlapkép - MTVA Fotó: Zih Zsolt)
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







