21 °C Budapest

Óriási multi toboroz Magyarországon: több száz embert keresnek

MTI
2019. április 28. 11:33

Megkezdte a munkaerő toborzását leendő miskolci üzeméhez a Lufthansa Technik, a világ vezető repülőgép-szolgáltatója 43 milliárd forintos beruházással húszezer négyzetméteres csarnokot épít a borsodi megyeszékhelyen, amelyben 400 magasan képzett munkavállalót terveznek hosszú távon foglalkoztatni, a rendszerváltozás óta ez lesz a legnagyobb egyösszegű beruházás Miskolcon - közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. 

A tájékoztatás szerint a Lufthansa még az idén "összeállítja a törzsgárdát", a cég leendő munkásai szakmai és nyelvi továbbképzési rendszerében szerzik meg a szükséges ismereteket. A tervezés jövőre kezdődik, a csarnok 2021-ben épül fel, az új üzemben a termelés 2022-ben indul, a miskolci telephelyen repülőgépek hajtóműveit javítják majd. A Miskolci Szakképzési Centrumban megrendezett toborzón Kriza Ákos polgármester egyebek mellett azt mondta: a világ egyik vezető repülőgép-szolgáltatója több mint száz lehetséges helyszín közül választotta Miskolcot. 

Ezzel soha nem látott lehetőség nyílik meg a miskolci fiatalok előtt, új fejezet nyílik a miskolci szakképzésben.

A polgármester szólt arról is, hogy a Lufthansának köszönhetően az itt végző diákok világszínvonalú képzést kapnak, amire biztos egzisztenciát tudnak majd alapozni, a kiválasztottak olyan tudás és szakmai ismeretek birtokába jutnak, amelyet a világ bármely vezető ipari vállalata "örömmel fogadna". Dominik Giugno, a Lufthansa Technik vezérigazgatója elmondta: csapata a közeljövőben Miskolcot tekinti új otthonának, nagyra értékelik, hogy számíthatnak partnereik támogatására Miskolcon és Magyarországon. 

A Lufthansa Technik több mint 23 ezer dolgozóval 850 légitársaságnak nyújt szolgáltatásokat világszerte, a cég tavalyi bevétele elérte az 5,9 milliárd eurót.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?