Tanév közben a diákok jellemzően 15–20 óra diákmunkát szoktak vállalni, azonban vannak olyan diákok, akiknek az élethelyzete lehetővé teszi, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a légiforgalmi irányítók a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a szakszervezet a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt-nél szerdán, ha addig nem születik megállapodás a felek között, a munkabeszüntetés a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér induló és érkező forgalmát, valamint a Magyarország felett átrepülő forgalmat is érintheti, kisebb késéseket eredményezhet - közölte a társaság.
Kiss Anita szóvivő tájékoztatása szerint a távol- és közelkörzeti, valamint torony irányítókat képviselő CONTROL Magyar Légiforgalmi Irányítók Szakszervezete hirdetett sztrájkot, velük folynak a tárgyalások. Amennyiben ezek sikertelenül zárulnak, úgy szerdán két órán keresztül lesz munkabeszüntetés - tette hozzá.
Az európai légiforgalmi áramlásszervező Eurocontrol pilótáknak kiadott hivatalos értesítése szerint a munkabeszüntetés 11 és 13 óra között várható, ennek idején Budapesten 15 gép landolását tudják megoldani, az átrepülő forgalomban pedig óránként 46 gépet tudnak majd kezelni. A szintén a HungaroControl által irányított koszovói légtér forgalma zavartalan lesz.
Mesés álommeló vár a magyarokra ebben a luxushotelben: még bőven vannak helyek, tapasztalat sem kell
A kanadai Sziklás-hegységnél kínál munkalehetőségeket a 2027-es nyári szezonra a Fairmont Chateau Lake Louise.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






