Meghökkentő adatok: itt váltanak a legtöbben munkát Magyarországon

2019. január 22. 18:26

A harminc és ötven év közöttiek közül meglehetősen sokan váltottak munkahelyet 2017-ben, de sokan tettek így a 18 és 30 közöttiek is. Az 50 év felettiek ezzel szemben nem hajlamosak a váltásra. Meglepő, de gazdaságilag fejlettebb régiókban alacsonyabb volt a munkahelyet váltók aránya.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2018. júliusi, tehát e törvényi változásokat megelőző, 1000 fős reprezentatív lakossági felmérése során rákérdezett arra, hogy a munkavállalók közül 2017-ben hányan és hányszor váltottak munkahelyet. A válaszoló aktív keresők mindössze huszada (5,5 százaléka) váltott egy év alatt munkahelyet. Azt feltételezhetnénk, hogy ahol több a munkalehetőség az adott településen vagy régióban, ott jelentősebb mértékű a munkahely-változtatás. Ez azonban nem igazolódott be.

A munkahelyet váltókon belül a legnagyobb arányt a 30-50 év közöttiek képviselték (58 százalék), majd a 18-30 év közöttiek (39 százalék). Előbbiek esetében a családalapítás okozta többletjövedelem-igény, míg utóbbiaknál a pályakezdés nehézségei, a szakmai és/vagy anyagi előmenetelt lehetővé tevő munkahely megtalálása lehet a fő motiváló erő. Legkevésbé az 50 fő felettiek tudnak, akarnak váltani.

A vizsgálat két részre osztotta az országot: egy fejlettebb (Közép-Magyarország, Nyugat-Dunántúl és Közép-Dunántúl), valamint egy kevésbé fejlett részre. Meglepő, hogy a prosperáló területeken csak a munkavállalók 3 százaléka, a kevésbé tehetős területeken élőknek viszont 9 százaléka váltott munkahelyet 2017-ben. Utóbbiak magasabb aránya bizonyos mértékben magyarázható az ezen területeken inkább elterjedt időszakos foglalkoztatással (idénymunka) is.

A munkahely-váltókat a GKI kor és regionális megoszlás szerint is vizsgálta. A kor szerinti megoszlásból jól látható, hogy a fluktuáció leginkább az 50 év alatti réteget érinti. Bármilyen korosztályt is nézünk, a fejletlenebb régiókban élők közül jóval nagyobb arányban váltottak munkahelyet (ezen belül a 30 év alatti korosztályban közel minden tízedik dolgozó ment el más céghez). Ez arra enged következtetni, hogy ahol az átlagkereset alacsonyabb, s így jóval bérérzékenyebbek a munkavállalók, ott - érthetően - kisebb emelésért is inkább váltanak. A fejlett régiókban, ahol nagy a munkaerőhiány, a vállalkozások igyekeznek megfelelő "csomagot" összeállítani a munkavállalóiknak, azok megtartása érdekében, így ezekben a régiókban kisebb az érdekeltség a váltásra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Összefoglalva: a 2010 óta végbement jelentős kivándorlás, valamint az elsősorban EU-forrásokon alapuló, átmenetileg gyors gazdasági növekedés hatására az ország egyes régióiban jelentős munkaerőhiány alakult ki - írja a szervezet. Ezeken a területeken a munkáltatók keresetemeléssel, béren kívüli juttatásokkal igyekeznek megtartani a meglévő munkaerőt, így a fluktuáció viszonylag alacsony szintű. Ugyanakkor a közmunkával "elfedett", jelentős munkanélküliséggel jellemezhető régiókban az alacsony keresetek miatt jelentős a munkahelyek közötti mozgás.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58