9 °C Budapest

Fellélegezhetnek az angliai magyarok: nem kell tartaniuk a Brexittől

MTI
2018. november 15. 08:31

A brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül Nagy-Britanniában maradhatnak azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a várhatóan 2020 decemberének végéig tartó, valódi Brexit előtti átmeneti időszak lejártáig már öt évet eltöltöttek az országban.

Az 585 oldalas szövegtervezetet szerdán késő este tette közzé egy időben Nagy-Britannia és az Európai Unió, miután a brit kabinet ötórás vita után jóváhagyta.

A tervezetben szerepel a London által kért átmeneti időszak is, amelynek célja az, hogy a brit gazdaságnak ne kelljen hirtelen, sokkszerűen alkalmazkodnia az új körülményekhez, és legyen idő a majdani kétoldalú kereskedelmi kapcsolatrendszer kidolgozására és fokozatos életbe léptetésére.

A tervezet szerint - amelyet még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia - azok a külföldi EU-állampolgárok, akik az átmeneti időszak végéig törvényesen és életvitelszerűen eltöltöttek öt évet az Egyesült Királyságban, állandó tartózkodási jogosultságot kapnak. A viszonosság alapján ugyanez vonatkozik az EU-országokban élő brit állampolgárokra.

A dokumentum alapján azok a külföldi EU-állampolgárok, akik az átmeneti időszak végéig még nem töltöttek el öt évet az Egyesült Királyságban, szintén maradhatnak, amíg ki nem töltik az ötéves tartózkodási időszakot, és ezután ők is állandó letelepedési jogosultságot kapnak.

Ez a jog korlátozható lesz azok esetében, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, vagy bűnöző életmódot folytatnak, illetve ha megpróbálnak visszaélni a letelepedést szabályozó rendszerrel.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A megállapodás-tervezet kitér az egyenlő bánásmódhoz fűződő, az Egyesült Királyságban élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárokat és hozzátartozóikat megillető jelenlegi jogosultságok védelmére és a diszkrimináció tilalmára is. A dokumentum szövege szerint ők jórészt a mostanival azonos, az Egyesült Királyság EU-tagságából eredő jogosultságok alapján dolgozhatnak, tanulhatnak, férhetnek hozzá közszolgáltatásokhoz és jóléti juttatásokhoz a Brexit után is. Ezek a jogosultságok akkor változnak, ha a brit állampolgárok hasonló jogosultságai is módosulnak - fogalmaz a szövegtervezet.

A dokumentum szerint e jogosultságok kiterjednek a külföldi EU-állampolgárok azon hozzátartozóira is, akik 2020. december 31-én szintén már az Egyesült Királyságban tartózkodnak életvitelszerűen. A megállapodás-tervezet szerint a nagy-britanniai tartózkodásra jogosult EU-állampolgárokhoz a jövőben bármikor csatlakozatnak hozzátartozóik - házastársuk, a velük polgári partnerségi vagy házasságon kívüli élettársi viszonyban állók, az eltartott gyermekek és unokák, illetve a gondoskodásra szoruló szülők és nagyszülők -, abban az esetben, ha a hozzátartozói viszony 2020. december 31-én már fennáll, és még fennáll akkor is, amikor az illető be akar utazni az Egyesült Királyságba.

A brit kormány már többször is hangoztatta, hogy mindenképpen szeretné, ha a Nagy-Britanniában törvényesen élő és dolgozó külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradnának, függetlenül attól, hogy születik-e megállapodás London és az EU között a brit kilépés feltételrendszeréről.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm