10 °C Budapest
Hivatalos: egyre kevesebben keresnek munkát Magyarországon

Hivatalos: egyre kevesebben keresnek munkát Magyarországon

2018. szeptember 25. 16:00

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,7 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint az augusztusi zárónapon 251 300 álláskereső volt, több mint 18 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: augusztusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Augusztusban 36 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 12,2 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 6,3 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 10,0 százaléka, 25 200 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Baranya megyében is jelentős a számuk.

Az álláskeresők 26,4 százaléka, 66 400 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 6,5 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál. Az év nyolcadik hónapjában 38 200 volt a 25 év alatti és 60 700 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,2, illetve 24,2 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint augusztusban 140 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 48,2 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 44,1 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. A foglalkoztatók 33 900 új betölthető álláshelyet jelentettek be augusztusban, ezek 57,9 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 19 700 volt, amelynek 31,2 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Augusztusban 141 800 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 89 600 betöltetlen maradt. Az év nyolcadik hónapjában 29 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a könyvkötést, a kapcsolódó szolgáltatást illetve az illatszer nagykereskedelmet, területileg pedig Hajdú-Bihar megyét és Budapestet érintették. 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt a 2018. május-júliusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 166 200-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,6 százalékponttal csökkent.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2021.05.05 08:17
Durván még egy hónapunk van a számviteli beszámoló letétbe helyezési és közzétételi kötelezettség te...
hrdoktor  |  2021.05.03 06:38
Ha kihagyja a reggelit csökken a teljesítmény, a koncentrálóképesség, nő az esély az elhízásra és kü...
legacykft  |  2021.04.30 18:55
Van olyan ismerősöm, kollégám, aki – habár nincs rákényszerítve, mégis – rendszeresen önmaga próbál...
hrbonbon  |  2021.04.27 21:03
Egy nem teljesen friss, de nagyon érdekes cikkre bukkantunk az Industrial and Organizational Psychol...
kovacstunde  |  2021.04.16 17:03
  Ebben a blogbejegyzésben Kovács Tünde andragógus, munkaköri trénerrel beszélgettünk azonos szempo...
NAPTÁR
Tovább
2021. május 6. csütörtök
Ivett, Frida
18. hét
Május 6.
Jelszó világnap
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?