Russell Westbrook, az NBA történetének legtöbb tripla-dupláját elérő kosárlabdázója, a 2017-es év legértékesebb játékosa (MVP) 18 szezon után bejelentette visszavonulását.
Kétszázezer forint feletti összeget talált a szegedi Mars téren elveszített pénztárcában egy, a piacon régóta áruló őstermelő. A megtaláló azonban ahelyett, hogy zsebre rakta volna a pénzt, leadta azt a piacigazgatóságon. Ahol kitartó munkával végül megtalálták a tárca eredeti gazdáját.
Kétszázezer forint feletti összeget talált a szegedi Mars téren elveszített pénztárcában egy, a piacon régóta áruló őstermelő. Az árus azonban ahelyett, hogy zsebre vágta volna a könnyen jött pénzt, a tárcát leadta a piacigazgatóságon - számolt be minderről a Délmagyar.
- mondta el a lapnak Németh István piacigazgató.
Az eset még májusban történt, azonban a tárca valódi tulajdonosát még csak most sikerült megtalálni. Az elhagyott bugyellárisban ugyanis semmilyen személyazonosításra alkalmas okmány nem volt, csupán egy viseltes cetli, és azon két elmosódott telefonszám. Az igazgatóságon először megfejtették a számokat, majd különböző kombinációkban hívogatni kezdték azokat, és amikor végül felvették a vonal túloldalán, akkor is csak sok áttétellel sikerült beazonosítani a tulajdonost.
Az idős, gyengébb egészségi állapotú nő - akit a fia kísért el - nemcsak az összegről és a tárcáról tudott minden érdemit, de kézírása is egyezett a cetlin olvasható telefonszámokkal. Happy end.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







