Munkahelyi horror Borsodban: vádat emeltek a főnök ellen

MTI
2018. április 26. 15:00

Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy cég vezetőjével szemben, miután egy munkahelyi baleset nyomán a társaság egyik betanított munkása elvesztette a karját - tájékoztatott a vádhatóság csütörtökön.

A még 2016-ban történt esetet ismertetve az ügyészség közölte: a fiatal férfi feladata volt többek között egy tésztagyúró gép üzemeltetése. Az egyik munkafolyamat befejeztével felnyitotta a gép védőrácsát, hogy a szerkezetbe benyúlva a maradék tésztát eltávolítsa, a gép azonban nem állt le, és a forgó keverőlapátok berántották a karját. Végtagja annyira roncsolódott, hogy amputálni kellett.

A vele dolgozó ipari tanuló a vészkapcsolót sem tudta elérni, mert az a gép fal felőli oldalán volt. Az ügybe bevont szakértő megállapította, hogy 

a gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, melynek feladata az volt, hogy a védőrács kinyitásakor automatikusan leállítsa a berendezést. Ezen túlmenően a gépet szabálytalanul helyezték el az üzemben oly módon, hogy a vészkapcsoló elérhetetlen volt.

Ezekről a hibákról a cég ügyvezetője is tudott, ennek ellenére nem intézkedett a dolgozók munkabiztonságának biztosításáról. Mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel - közölte az ügyészség, megjegyezve: a társaság vezetőjével szemben felfüggesztett fogházbüntetést és vezető tisztségétől mint foglalkozástól eltiltást indítványozott.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.06.10 12:47
A határhúzás nehézsége és a napi mikrostressz adagunk összefügg. Van kliensem, aki azt mondja, hogy...
hrdoktor  |  2026.06.02 06:33
Az ételintolerancia hasonló tüneteket okozhat, mint az ételallergia, ezért az emberek gyakran összek...
legacykft  |  2026.05.22 19:14
Az elmúlt években nagyon sok vezetőt támogattunk abban, hogy a vezetői szerepükben minél inkább kite...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 12. péntek
Villó
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. június 11. 20:29