A Premier League és az alsóbb osztályok klubjai jóval kiszolgáltatottabbá válhatnak a menesztett edzőkkel és az elengedett játékosokkal szemben egy esetleges jogvita során.
Egyre több magyar próbál szerencsét Ausztriában. Nem csak a bérek jobbak, sokan ingáznak, így a csláadjuktól sem kell távol lenniük.
Márciusban 91523 magyar dolgozó volt bejelentve az osztrákoknál, ez a tavalyi adathoz képest 8,6 százalékos növekedés - írja a pénteki Népszava, hozzátéve, a nyári turisztikai és építési szezon még csak most kezdődik, vagyis a következő hónapokban várhatóan még többen vállalnak majd munkát a nyugati szomszédunknál.
A lap adatai szerint több mint hétezer magyar ki is költözött, de több mint 21 ezren naponta ingáznak. Horváth Csaba, a Magyar Szakszervezetek Szövetségének Vas megyei képviselet-vezetője a lapnak azt mondta: a határ környékén már minden családból dolgozik legalább egy ember Ausztriában, a régió iskoláiban pedig a diákok 60 százaléka ausztriai munkavállalást tervez. Nem meglepő, tekintettel arra, hogy óriási a szakadék a magyar és osztrák bérek között: itthon az átlagbér nem éri el az ezer eurót, Ausztriában viszont a legkisebb bér 1500 eurót tesz ki, amiből akár még félre is lehet tenni - mondta Horváth Csaba.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







