Egy friss jelentés szerint a munkaképes magyarok ötöde nyitott lenne a rugalmas, műszakalapú foglalkoztatásra.
A munkaerőpiac átalakulásával a munkahely jelentése és szerepe egészen más, mint néhány évvel ezelőtt. Egyre több munkáltató ismeri fel a munkakörnyezet jelentőségét a dolgozók bevonzásában és megtartásában, és használják az irodát munkáltatói márkájuknak egyfajta lenyomataként.
A munkaerőhiány napjainkban már nemcsak a korábban ismert mérnök és IT szakmákat érinti, hanem gyakorlatilag minden, szaktudást igénylő kék- és fehérgalléros területet. Az álláskeresők ma nagyon sok lehetőség közül választhatnak, éppen ezért a versenyképes fizetés már alapvetőnek számít, és az egyéb juttatások, valamint a munkakörnyezet kapnak egyre nagyobb hangsúlyt a döntésekben.
- mondta el Göröcs Lili, a Profession.hu HR vezetője.
Hangulatos és praktikus
A munkavállalók által igényelt munkakörnyezet megteremtése a szakértő szerint nem csak pénz kérdése. Sok múlik azon, hogy a munkáltató mennyire nyitott arra, hogy valóban az alkalmazottai töltsék be ötleteikkel a rendelkezésükre álló teret. Emellett fontosak persze a különböző színek és a rendelkezésre álló tér immanens tulajdonsága. És igen, ez jelenthet adott esetben csocsóasztalt is vagy masszázsfotelt is. Persze azért túlzásokba sem szabad esni.
- mondta el Varga Balázs marketingvezető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Változások
A munkahelyeknek minden esetben az iparág sajátosságaihoz kell igazodnia, de a munkavállalói igények jelentősége egyre inkább növekedni fog. A legtöbb cég open office-ként működik, amelynek nagy előnye, hogy erősíti a munkatársak közötti kapcsolatokat, támogatja az együttműködést, és az a pszichológiai hatása is igazolható, hogy egy nyitott térben sokkal inkább érezhetjük a nagy egész részének magunkat, mint elszeparált irodákban.
Az állandó alapzaj ugyanakkor zavaró is lehet, nehezíti a koncentrációt - ezért fontos megteremteni az elvonulás lehetőségét is, ha a feladat megkívánja. Míg egyes munkavállalókat a közösség inspirál, mások számára az otthoni munkavégzés motiváló, és vannak olyan munkakörök is, ahol ugyan olykor be kell menni az irodába, de nincs szükség fix munkahelyre - számukra egy közösségi munkatér a legjobb megoldás, jelenleg éppen ennek a kialakításán dolgozunk.
Máris távozik egy régi motoros a parlamentből: pályázatot írnak ki a helyére, várják a jelentkezőket
Közös megegyezéssel távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának 2013 óta hivatalban lévő főigazgatója.
Ők a magyar építkezések királyai: több mint félmillió forint a havi kezdőfizu, őket irigyli mindenki
Akár napi 10 órát is ülhetnek több tíz méter magasan: így dolgoznak a toronydaru-kezelők Magyarországon.
Elfogott a rendőrség egy magyar szexuális bűnözőt: nem semmi helyen húzta meg magát a hatóságok elől
A gyanúsított Magyarországnak történő átadásáról a helyi bíróság dönt majd.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








