11 °C Budapest

Alig dolgozik valaki részmunkaidőben Magyarországon

MTI
2018. február 20. 09:02

Nem jellemző Magyarországon a rugalmas foglalkoztatás, részmunkaidőben alig 200 ezren dolgoznak, de már több cég bevezette a munkaidőkeretben a törzsidőt és a peremidőt, például elegendő 9 és 14 óra között a munkahelyen tartózkodni - mondta a keddi Világgazdaságban Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.

A kereskedelemben, sőt már egyes autóipari beszállító cégeknél is alkalmazzák a részmunkaidős foglalkoztatást. Nemritkán a cégvezetés arra is rábólint - mondta az elnök -, hogy egyes ágazatokban heti egy-két nap otthonról dolgozzon a munkavállaló.

A Magyarországon dolgozó 4 millió 450 ezer főből mintegy 203 ezret foglalkoztattak részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Ám a rugalmas foglalkoztatás nem merül ki a részmunkaidőben. A Magyar Távmunka Szövetség kutatása szerint Magyarországon a munkavállalók 3 százaléka távmunkás, holott az Ipsos felmérése szerint 37 százalékuk dolgozna így. Be kell vonni az inaktívakat a munkaerőpiacra - hangsúlyozta Cseresznyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár. A kormány a Ginop 5.3.2-16 kódszámú uniós pályázat kiírásával kívánja ösztönözni a rugalmas foglalkoztatás elterjesztését - írja a lap.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?